oktatás

2018.03.28. 11:30

Rajzolnak, festenek, zenélnek a medinai iskolás gyerekek

Egy kisiskolának nagy szerepe van egy falu életében. És abban is, hogy kitárja a világra nyíló ablakot a gyerekek előtt.

Budavári Kata, fotó: beküldött kép

A medinai iskola munkatársai nemcsak tanítani szeretnék a gyerekeket, de feladatuknak érzik, hogy a település történelmi értékeit méltón ápolják, és adják tovább. A gyerekek itt összevont osztályban tanulnak, négy pedagógus és egy szociális segítő dolgozik az intézményben. – A faluban több nemzetiség él együtt, ez pedig az iskola életét is színesíti. Alapfeladatainkon kívül fontosnak tartjuk, hogy ablakot nyissunk a világra, és gazdagítsuk a község életét. Jelentős szerepe van az általános iskolának abban, hogy megtanítsa tanulni a gyerekeket, ez azonban motiváció nélkül nem megy.

De mi motiválhat egy hat-tíz éves gyereket? Minden olyan tevékenység, amivel kifejezheti önmagát, érzéseit. Ez lehet zene, festés, rajzolás, kézműveskedés. Ez a gyermek mindennapjait már érdekessé, változatossá teszi, az iskola már nem csak a kötelező feladatok világát jelenti, hanem azt a helyet is, ahol alkothat, ahol meghallgatják, ahol elismerik és büszkék rá. A célunk nem tudósok, zenészek, művészek nevelése, csupán az utak megmutatása, hogy legyen miből válogatniuk – tudjuk meg Lindauerné Ózdi Zsuzsannától, a medinai iskola koordinátorától.

A Med-Manók, azaz az iskola furulyásai. A cél nem az, hogy művészeket neveljenek Beküldött kép

– Ezek a gondolatok indították útjára pár évvel ezelőtt az Alkotótáborunkat és a Med-Manók nevű kis furulyásaink csapatát. A kört ebben a tanévben bővítettük a Kreatív körrel. S, hogy mit profitáltunk az ablaknyitogatásból? Egy volt tanítványom hónapokkal ezelőtt odaszaladt hozzám, és azt mondta: Tanító néni, maga szerettette meg velem a festést. Azóta is festek – teszi hozzá.

Az Alkotótáborban ismerkedtek meg a gyerekek a szénceruza használatával, kis csoportokban rajzolgatták a több helyre kiállított csendéleteket. A falut járták vízzel, festékkel, és vázlatokat festettek az eléjük táruló csodaszép tájról. A koordinátor tájékoztatása szerint év végén kiállítást rendeztek az alkotásokból. Ezeket szeretnék ez év tavaszán állandó helyükre helyezni az iskolában, egyúttal kialakítva a folyosógalériát. A Med-Manók belekóstolhattak a színpadi fellépések világába. Több felkérést kaptak, amelyek teljesítésében a csapat nagy segítségére volt Szabó József népzenész és Szabóné Gáncs Tünde pedagógus.

Mesélnek munkájukról, életükről

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha ablakot akarunk nyitni a világra. Medinán sok a tehetséges ember, akik a gyerekek példaképévé válhatnak. Most nem mi megyünk ki a faluba, a falut hívjuk be az iskolába. Első lépés lesz a már említett kiállítás megnyitója, amelyre várjuk az itt élő művészeket, alkotókat. Ezt követően Ismerj meg! címmel hívjuk meg őket iskolánkba, ahol bemutatkozhatnak, mesélhetnek munkájukról, életükről, a gyerekek pedig kérdéseket tehetnek fel nekik. Kéthetente délutánonként mindig vendégül látunk valakit. A program zárásaként azt szeretnénk, ha a meghívottak mondanák el tapasztalataikat, véleményüket a kisiskolák szerepéről jelentőségéről – mondja Lindauerné Ózdi Zsuzsanna. Az iskolába Csizmadia János medinai írót, Konrád László nyugdíjas pedagógust, helytörténészt, Farkas Erzsébet költő-írót, Szabó Józsefet és Szabóné Gáncs Tündét is várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában