lappangó veszély

2019.06.14. 22:59

Rengeteg mikroműanyag rejtőzhet a hazai folyók üledékében

Ezek a szennyeződések a táplálékláncon keresztül az ember szervezetébe is bejuthatnak.

Forrás: MTI / Ujvári Sándor

Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékében, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói szerint jelentős környezeti kockázattal járhat – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A magyarországi folyókon levonuló árhullám nemcsak iszapot és uszadékfát szállít, hanem a víz felszínén rengeteg műanyagszemetet is látni, ezek időközben összetöredeznek, és egyre kisebb szemű mikroműanyaggá forgácsolódnak.

A mikroműanyagnak nevezett, öt milliméternél kisebb részecskék legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyagok aprózódásával keletkeznek, és már globális problémát okoznak.

Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Maros üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy a mederből származó egy kilogrammnyi mintában esetenként akár 40 ezer mikroműanyag-szemcse is található. Összehasonlításként: egy korábbi vizsgálat az angliai Manchester melletti vízfolyások üledékeiben kilogrammonként legfeljebb 12-25 ezer ilyen szemcsét azonosított.

Mikroműanyagok egy ujjon
Fotó: Bernd Wuestneck / AFP/ZB

A folyókba került mikroműanyag lerakódhat a mederben és az ártereken is, és jelentős környezeti kockázattal járhat.

Bekerül a talajlakó és a folyók fenekén táplálkozó állatok szervezetébe, majd a tápláléklánc révén az ökoszisztéma egészébe, így akár az emberi szervezetbe is. A felszínükhöz káros anyagok és szennyeződések kötődhetnek.

A szegedi kutatók tervezik a Tisza és a Duna, valamint mellékfolyóik mentén is a szennyezés feltérképezését – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!