fáradtság miatt sok a baleset

2019.08.10. 09:39

Sokan vesztik életüket a hegyi túrákon

Egyszer fent, másszor lent, avagy a statisztikák is figyelmeztetnek: tartsuk szem előtt, hogy a csúcs meghódításával még nem ér véget a hegyi túrázás!

Forrás: Shutterstock

Töretlen népszerűségnek örvend a hegyi túrázás. Van, akit „csak” az hajt, hogy a csúcson szelfit készíthessen, mást pedig az ösztönöz, hogy kiszakadjon a hétköznapi mókuskerékből.

A csupasport.hu szerint sohasem húztak még olyan sokan túracipőt, mint manapság.

Az irodai vagy ülő munkát végzők örülnek, hogy megmozgathatják a végtagjaikat, a kalandvágyókat az újabb és újabb kihívások izgatják.

Sokan azonban nem gondolnak bele, hogy a csúcs meghódításával még nem ér véget a túrázás.

Aki feljutott, annak le is kell jutnia – és ez bizony eléggé megerőltető lehet. Aki már fáradt, annak lankad a figyelme, könnyebben megbotlik például. Sokan ilyenkor szenvednek súlyos sérülést.

Az Innsbrucki Egyetem (LFUI) szakértője, Martin Faulhaber az osztrák hegyvidékeken történt baleseteket vizsgálta az alpesi rendőrség 2006–2014-es baleseti statisztikái alapján.

Többek között kiderült:

a halálos és nem halálos balesetek csaknem fele a rossz vérkeringésből fakad, és elsősorban a férfiakat érinti. A balesetek másik fele javarészt esések miatt következik be, ezek rendszerint lefelé a hegyről történnek – gyakori a boka- és a fejsérülés.

2006 és 2014 között összesen 5368 hegyi túrázó szenvedett balesetet Ausztriában – ennyi esetet regisztrált a rendőrség.

Miközben a nem halálos kimenetelű balesetek száma évről évre nő, a halálos balesetek száma szinte változatlan, de így is nagyon sok – évente 35 és 40 közötti.

Ennek ellenére a szakértők örömtelinek tartják, hogy egyre többen vállalkoznak hegyi túrára. Annak ugyanis számos egészségügyi előnye van.

A túrázás ugyanakkor csak akkor egészséges, ha helyesen csinálják.

Akinek mozgásszervi problémái vannak, jobban teszi, ha az indulás előtt alapos orvosi vizsgálatnak veti alá magát. Azoknak is dolgozniuk kell azonban az erőnlétükön, akik panaszmentesek. A megerőltető hegymenetre nehéz sík terepen felkészülni, ezért a lépcsőzést ajánlják.

A balesetek elkerülése érdekében fontos továbbá, hogy megfelelő felszerelést válasszunk, szánjunk időt és energiát a legjobb túracipő megtalálására.

Ne vigyünk magunkkal túlságosan sok mindent, csak a legszükségesebbeket pakoljuk be! Ne szégyelljünk túrabotot használni, amely felfelé és lefelé is a segítségünkre lehet. Készüljünk B-tervvel arra az esetre, ha nagyon elfáradnánk – ilyen a hegyi felvonó használata.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!