jobb az óvatosság

2019.11.10. 13:25

Sokkoló reklámfilmmel hívják fel a figyelmet a balesetekre

A videóban azt mutatják be, hogy egy súlyos baleset bejelentője mennyire nem tudja megadni a baleset helyét, ahova a sürgős segítséget kellene küldeni.

Forrás: Shutterstock

Sokkoló reklámfilmet készített az Országos Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzésére – mondta Berzai Zsolt alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette:

a kampánnyal az a cél, hogy sokkolják a közlekedőket, az autóvezetőket, mert bárkivel történhet baleset.

Egyben arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a segélyhívó használatakor fontos a helyszín pontos megjelölése, a bejelentő nevének és telefonszámának megadása.

Emlékeztetett arra, hogy úgynevezett

vörös kódot adott ki a rendőrség az elmúlt időszak baleseti adatai miatt, miután csak októberben 71-en vesztették életüket a közutakon.

„Ez kiugróan magas szám” – hangsúlyozta.

„Havonta átlagosan 50-en halnak meg az utakon. A balesetek egyik fő oka, hogy a közlekedők nem alkalmazkodnak a változó időjárási körülményekhez, a látási és útviszonyokhoz” – tette hozzá.

„A kód kiadása azt is jelenti, hogy fokozott ellenőrzésekre, rendőri jelenlétre lehet számítani” – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!