idén kisebb lesz

2020.07.18. 10:40

Szeptemberben szervezik meg a 8. Vásárhelyi Forgatagot

Teljes bizonyossággal csak akkor tartják meg, ha a koronavírus-járvány lehetővé teszi – jelentették be a szervezők.

Marosszentgyörgy, 2013. augusztus 31. A temesvári Bokréta Néptánc- és Citeracsoport elõadása az elsõ Vásárhelyi Forgatagon a Maros partján 2013. augusztus 31-én. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem támogatta a fesztivált a szervezõk által elképzelt eredeti program szerint, ezért a koncertprogram és egyéb szabadtéri rendezvény olyan területen zajlik a Maros partján, amely gyakorlatilag a város része, de közigazgatásilag a szomszédos Marosszentgyörgyhöz tartozik. MTI Fotó: Boda L. Gergely

Forrás: MTI

Fotó: Boda L. Gergely

A 8. Vásárhelyi Forgatagot az idén másként, máshol, kisebb csoportokhoz szólva, járványbiztosan szervezik meg szeptember 11. és 13. között. Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője elmondta, hogy az idén kisebb fesztivált terveztek.

Bejelentették, hogy Pál Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciós igazgatója lett a Forgatag fesztiváligazgatója. Pál Attila elmondta, hogy az idén minimális költségvetésből, az eddig megszokotthoz képest minimális létszámú közönségnek készülnek a programok, de maximális lelkesedéssel és kreativitással.

A tervek szerint több kisebb rendezvényből áll össze a Forgatag. A megszokott központi helyszín ezúttal elmarad, hiszen a fő cél a tömeg kialakulásának elkerülése.

Az idén több marosvásárhelyi, erdélyi zenész, színművész és képzőművész kap lehetőséget, így a fesztiválnak hangsúlyosabb lesz a helyi jellege.

A marosvásárhelyi jelleg erősítése érdekében a lakótelepekre is kiviszik a Forgatagot, így több villámcsődületre, kiskoncertre lehet majd számítani. A sportprogramokat is úgy szervezik, hogy az egész város érezhesse a fesztivált. Elmondták: ha a városvezetés nem gördít akadályt a szervezés elé, akkor maratonfutás, biciklisverseny is lesz a város területén.

A 8. Vásárhelyi Forgatagot a járványügyi előírások szigorú betartásával tervezik, előzetes regisztrációhoz kötnek minden eseményt, a távolságtartás szabályainak megfelelően alakítják a különböző programokat, hogy kiküszöböljék a fertőzésveszélyt és elejét vegyék a járvány terjedésének.

Borítókép: A temesvári Bokréta Néptánc- és Citeracsoport előadása az első Vásárhelyi Forgatagon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!