ezt mondja a statisztika

2020.04.07. 22:57

Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök

A brit kutatás 2005 és 2015 közötti angliai halálos balesetek adatainak elemzése alapján készült.

Forrás: Shutterstock

A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve.

A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel. A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa – főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken – alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre.

Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt – állapította meg a londoni Westminster Egyetem tudósa, Rachel Aldred és munkatársai által az Injury Prevention című szaklapban bemutatott tanulmány.

„A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfiak viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel, holott ez a kapcsolat még vitatott” – írták a tudósok. Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló.

Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők.

A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem. Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. „Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi” – vélte Brockmann.

Címkék#vezetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!