Világbajnokság, C-csoport

2022.11.30. 22:05

A szaúdiak hajrában szerzett gólja pecsételte meg a mexikóiak sorsát

Hiába verte meg Mexikó 2–1-re Szaúd-Arábiát, semmire sem ment vele, így a csoportkör után kiesett a katari világbajnokságról.

TEOL

A mexikói szurkolókon semmi sem múlt, ők megállás nélkül buzdították kedvenceiket

Fotós: AFP

Hatalmas elánnal kezdték a találkozót a mexikóiak, akik léthatóan hittek benne, hogy egy nagy különbségű győzelemmel még ott lehetnek az egyenes kieséses szakaszban. Óriási fölényben futballoztak a közép-amerikaiak, igaz kimondottan nagy helyzetük nem akadt. A kapujuk előterét megszálló, jól tömörülő szaúdiak minden kísérletet hatástalanítottak, Hirving Lozano, Alexis Vega és Jesus Gallardo is bosszankodhatott. Ha pedig a védők nem tudtak segíteni, akkor ott volt még Mohammed al-Ovaisz kapus, aki Luis Chavez 28 méterről elvégzett szabadrúgásánál a jobb felsőből kaparta ki a labdát. 

Aztán, ami nem sikerült az első félidőben, az összejött a másodikban. Előbb egy szöglet után Henry Martin lőtt két méterről a kapuba egy tovább csúsztatott labdát, majd jött Chavez, aki 30 méterről végzett el szabadrúgást, és a kapus most nem tudta védeni a jobb felsőbe küldött labdát. A mexikóiak a meccs végéig támadtak, mentek előre a harmadik gólért, de nem tudták megszerezni. A legvégén pedig a szaúdiak Szalem el-Davszari révén szépítettek, amivel végképp megpecsételődött Mexikó sorsa. 

C-csoport, a 3. fordulóban
Szaúd-Arábia–Mexikó 1–2 (0–0)
Lusial. Lusail Iconic Stadion, 84.985 néző. Vezette: M. Oliver (angol)
Szaúd-Arábia: al-Ovaisz – al-Tambakti, al-Amri, al-Bulaihi (Sarahili, 37.)– al-Gannam, Ali al-Hasszan (Madu, a szünetben), Kanno, Abdulhamid – al-Buraikan, al-Sehri (Alobud, 62.), Sz. al-Davszari. Szövetségi kapitány: Hervé Renard.
Mexikó: Ochoa – J. Sánchez, Montes, H. Moreno, Gallardo – E. Álvarez, Chávez – Lozano, Pineda (Rodriguez, 77.), A. Vega (Atuna, a szünetben) – Martín (R. Jimenez, 77.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino. 
Gólszerző: al-Davszari (90.+5.), illetve H. Martín (47.), Chávez (53.).

Statisztika

39

Labdabirtoklás (százalékban)

61

10

Kapura lövések

26

2

Kaput eltalált lövések

10

1

Szögletek

8

313

Összes passz

427

193

Sikeres passz

333

A csoport végeredménye

1.

Argentína

3

2

0

1

5–2

6

2.

Lengyelország

3

1

1

1

2–2

4

3.

Mexikó

3

1

1

1

2–3

4

4.

Szaúd-Arábia

3

1

0

2

3–5

3

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!