Világbajnokság, D-csoport

2022.11.22. 16:08

Csak a gól hiányzott a torna eddigi legélvezetesebb meccsén

A világbajnokság eddigi legélvezhetőbb mérkőzését játszotta Dánia és Tunézia, mely végül gól nélküli döntetlennel zárult.

TEOL

A Ferencváros középpályása, Aissa Laidouni (fehérben) volt a tunéziaiak egyik legjobbja

Fotó: AFP

Pirosba borult az al-rajjáni Egyetemváros Stadion, ami aligha meglepő, miután Dánia és Tunézia első számú meze, valamint zászlójuk nagy része piros színű. Ahogy az sem meglepetés, hogy a lelátókon többségében afrikai szurkolók ültek, miután a skandinávok kijelentették, nem akarnak profitot termelni egy olyan országnak, mely nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, emiatt kevés drukker utazott ki Katarba, a játékosok hozzátartozói például egyáltalán nem.

A kezdeti puhatolózás után kifejezetten jó mérkőzés kerekedett ki az összecsapásból, melyen előbb Isszam Dzsebali talált be lest követően, válaszul pedig Pierre-Emile Höjbjerg lövését kellett védenie a kapusnak. A félidő hajrája egyértelműen Tunéziáé volt: előbb a Ferencváros középpályása, Aissa Laidouni, majd újra Dzsebali próbálkozhatott, de ezúttal sem tudott túljárni Kasper Schmeichel eszén.

Fordulás után sem vettek vissza a tempóból a felek, a dán Odensee támadója előtt adódott a második félidő első helyzete, majd Christian Eriksen távoli bombáját védte a tunéziai hálóőr. A mérkőzés lenagyobb helyzetét, s mint később kiderült, a meccslabdát Andreas Cornelius hagyta ki, a Köbenhavn csatára egy méterről a kapufára fejelte a játékszert.

D-csoport, 1. forduló
Dánia–Tunézia 0–0
al-Rajján, Egyetemváros Stadion. V.: C. Ramos (mexikói)
Dánia: Schmeichel – J. Andersen, Kjaer (M. Jensen, 65.), Christiansen – Kristensen, Delaney (Damsgaard 45+1.), Eriksen, Höjbjerg, Maehle – Olsen (Lindström, 65.), Dolberg (Cornelius, 65.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Tunézia: Dahmen – Talbi, Meriah, Bronn – Dreger (Kesrida, 80.), Szhiri, Laidouni (Szasszi, 88.), Abdi – Ben-Szliman (Szliti, 67.), Dzsebali (Henisszi, 80.), Mszakni (Medzsbri, 80.). Szövetségi kapitány: Kadri Dzsalel

Statisztika

61

Labdabirtoklás

39

10

Kapura lövések

12

5

Kaput eltalált lövések

1

11

Szögletek

9

603

Összes passz

405

532

Sikeres passz

324

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!