Világbajnokság, negyeddöntő

2022.12.09. 18:00

Messi és Depay külön csatája miatt is érdekes lesz a holland–argentin párharc

Az utolsó két holland–argentin vb-mérkőzés a rendes játékidőben gól nélkül zárult, de Messivel az egyik, Gakpóval és Depay-jal a másik oldalon meglepő lenne, ha ez a sorozat folytatódna.

B. S.

Memphis Depay az utolsó 30 válogatott mérkőzésén 34 gólban volt közvetlenül benne

Fotó: AFP

Negyeddöntő: Hollandia–Argentína, 20 óra, tv: M4 Sport

„A futballt már nem úgy játsszák, mint 1998-ban. Akkoriban ez nyílt játék volt, mára a modern játék túlságosan taktikaorientálttá vált” – reagált a hazájában ért vádakra Louis van Gaal, miszerint unalmas futballt játszik vele a holland válogatott, miközben harmadik regnálása során továbbra is veretlen a csapattal (14 győzelem, 5 döntetlen), s bejutott az Oranjével a legjobb nyolcba.

Szó mi szó, a hollandok 35 lövésükből nyolcszor voltak eredményesek, míg a brazilok 70 próbálkozásukból hétszer találtak be. Szemet gyönyörködtető futball ide vagy oda, Hollandia a talpon maradt csapatok közül az egyik (Marokkó és Anglia mellett), amelyik még veretlen a tornán. A csoportkörben a szenegáliakat két hajrában szerzett góllal győzte le 2–0-ra, majd játszott döntetlent az ecuadoriakkal (1–1), s múlta felül a házigazda katariakat (2–0). Az egyenes kieséses szakaszban már mutattak valamit szép játék néven a tulipánosok, amivel az Egyesült Államokat múltá felül 3–1-re.

Argentína a szaúdiak elleni váratlan 2–1-es vereség után észbe kapott, a mexikóiakat és a lengyeleket is lenullázta (2–0), a nyolcaddöntőben pedig az ausztrálok sem jelentettek nagy kihívást (2–1). Az első komoly ellenféllel most találja szembe magát a La Albiceleste, melynél az előző kört kihagyó Ángel Di María ismét a társakkal készül, de izomsérülése miatt kérdéses a játéka. Rodrigo De Paul (csípő) és Papu Gómez (boka) viszont külön edzett a többiektől, de Lautaro Martinez bokájával sincs minden rendben, így akár az is előfordulhat, hogy Paulo Dybala bemutatkozhat a vb-n. Az AS Roma támadójóról Lionel Scaloni elmondta, azért nem játszatta eddig, mert nem látta játékra alkalmasnak.

Az argentin válogatott edzésein jó a hangulat
Fotós: AFP

A két futballnagyhatalom öt alkalommal csapott össze egymással a világbajnokságokon. Először 1974-ben a hollandok a csoportkörben nyertek 4–0-ra, négy évvel később a döntőben 1–1-es játékidő után büntetőkkel az argentinok örülhettek, az 1998-as franciaországi torna negyeddöntőjében Dennis Bergkamp 89. percben szerzett találatával 2–1-re nyert az Oranje. Nyolc évre rá a csoportkörben gól nélküli döntetlenre végeztek a felek Dél-Afrikában, ahogy 2014-ben az elődöntőben is, akkor tizenegyespárbajban Messiék bizonyultak jobbnak.

A 35 éves klasszis most is kulcsfigura lehet, a dél-amerikaiak hét találatából négyből vette ki a részét (3 gól, 1 assziszt). A Paris SG sztárja a legutóbbi 39 nemzetközi találkozóján 38 gólt szerzett, de Memphis Depay mérlege is elképesztőbb a másik oldalon. A Barcelona támadója az utolsó 30 válogatott mérkőzésén 34 gólban volt közvetlenül benne, a világbajnokságon mégis elsősorban Cody Gakpóra figyel a fél világ, a PSV csatára a három csoportmérkőzés mindegyikén betalált.

Várható kezdőcsapatok
Hollandia–Argentína
Luszail, Luszail Stadion. Vezeti: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Ake – Dumfries, De Roon, De Jong, Blind, Klaassen – Gakpo, Memphis
Argentína: E. Martinez – Molina, Romero, Otamendi, Acuna – De Paul, Fernandez, Mac Allister – Gomez, J. Alvarez, Messi

 

Címkék#katari vb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!