Gazdaság

2007.11.06. 19:37

Egyre több kell a kosztra

Egyre gyakrabban jut az emberek eszébe, hogy bizony volt idő, amikor egy kiló kenyér csak pár forintba került. Most 230-290 forintot kóstál, ami a három évvel ezelőtti áránál is csaknem 100 forinttal több. A legtöbb élelmiszerrel hasonló a helyzet.

Hargitai Éva

Az utóbbi években folyamatosan emelkedtek az élelmiszerárak, ami az elmúlt hónapokban még jobban felgyorsult. A drágulás 2005-ig nem haladta meg az általános áremelkedés mértékét, azonban ettől kezdve folyamatosan felülmúlja azt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. Idén szeptemberig átlagosan 10 százalékkal lett drágább a mindennapi betevő, az utóbbi két hónapban pedig sok termék esetében újabb tíz-tizenöt százalékos emelkedésről lehet beszámolni.

[caption id="" align="alignleft" width="315"] A kenyér ára drasztikusan emelkedik
[/caption]
A finomliszt kilogrammonkénti ára a szekszárdi üzletekben jelenleg 120-150 forint körül van, de akciós áron 99 forintért is hozzá lehet jutni. Három évvel ezelőtt 70-80 forint volt az ára. A fehér kenyér kilója akkoriban 177 forint volt, most 200-290 forint között van, de alacsonyabb minőségben be lehet szerezni 135 forintért is. A zöldségfélék tekintetében is óriási változásokról lehet beszélni. A burgonya kilogrammját 2004 szeptemberében még 64 forintért lehetett megvenni, most ugyanennyiért 140-160 forintot kell kiemelni a pénztárcából. Persze akciósan akár 99 forintba is kerülhet. Így azt is el lehet mondani, hogy a jelentős árkülönbségek miatt sok múlhat a vásárló szemfülességén. Ha megcsípi a megfelelő akciókat, sokat spórolhat. Erre egyre inkább rá is kényszerülnek az emberek. A változás a vásárlók mellett az üzleteket érzékenyen érinti.

Hardy Mihály, a Tesco Global Áruházak Rt. szóvivője elmondta, az üzletláncukban az elmúlt hónapokban hét-nyolc százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. A legdrasztikusabban a tej ára nőtt meg – mintegy 20 százalékkal –, ami a hiányának köszönhető, hiszen komoly problémák vannak a beszerzéssel is. Ugyan megpróbálják késleltetni az emelkedés folyamatát, ám ezt csak egy határig tudják megtenni. A forgalmukon is érezhető volt némi változás az utóbbi időszakban. Emelkedése lelassult, és az egyszeri vásárlások értéke sem nőtt jelentős mértékben. A vásárlók egyre inkább az olcsóbb, gazdaságos termékeket keresik az éppen divatos cikkek helyett. A szekszárdi Dália-Coop Arany János utcai üzletében a forgalom hullámzó képet mutatott az elmúlt hónapokban, így nem lehet pontosan megmondani, hogy milyen hatást váltott ki az emelkedés. Átlagosan kéthetente változik – felfelé, ritkábban lefelé – a termékek ára. A megugró tejár mellett a liszt mintegy 10 százalékkal lett drágább, de a sorban a pékáruk, a húskészítmények és a baromfihús is szerepel. Ezzel szemben például a tőkehús ára ingadozott, és a kristálycukor is „tartja magát” egy ideje.

A világpiac az oka mindennek

Kevéssé vígasztaló a tény, hogy az élelmiszerárak nem csak nálunk, hanem egész Európában drasztikusan emelkednek. Ennek okát a világpiaci változásokban látják az elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal szerint az egyik ilyen az India és Kína gyors gazdasági fellendülésének köszönhető keresletbővülés. Emellett a bioüzemanyagok gyártása, valamint az idei szárazság járult még hozzá a folyamathoz. A hazai élelmiszerárak emelkedésének hátterében így a termelői árak gyorsuló emelkedése mellett, az importált termékek drágulása állt.

A kenyér ára drasztikusan emelkedik -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!