Öt százalék lesz az áfája

2017.12.27. 07:42

2018-ban lényegesen olcsóbb lesz az internet

Januártól a 13 százalékpontos csökkentéssel 5 százalékra módosul az internet-szolgáltatás áfája. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalkozásoknál.

Az internet áfája első lépésben az idén januárban csökkent 27 százalékról 18 százalékra. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy korábbi konferencián kiemelte: a minden eddiginél kedvezőbb árú szolgáltatás több tízezer, de akár százezer új előfizetőt is hozhat a szolgáltatóknak.

Hangsúlyozta: Magyarországon az áfacsökkentés és az alapcsomag bevezetésének eredményeként jövő januárra 13 hónap alatt 35 százalékkal csökken az internet-előfizetés ára.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban azt közölte: fokozott figyelemmel vizsgálják majd a csökkenő internet-áfakulccsal kapcsolatos szabályok betartását is, mint minden, az előfizetők széles körét érintő, átfogó módosítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!