előrejelzés

2017.07.31. 07:08

Az egyensúly kissé romlik, az infláció gyorsul idén, de a GKI szerint ez rendben van

A gazdaságkutató előrejelzése szerint az év egészében a tavalyi 2 százalékról 3,5 százalék körülire gyorsul a növekedés, mindenekelőtt a tavalyi visszaesésből emelkedésre váltó beruházások következtében.

Magyarországon az első negyedévi, vártnál gyorsabb növekedést áprilisban némi fékeződés, majd májusban élénkülés követte.

Az állóeszköz (azaz a nagy értékű gépek, gyárépületek, közintézményi épületek) -felhalmozás 2016-ban az EU-források visszaesése miatt több mint 15 százalékkal zuhant, az idén az újra induló EU beruházási ciklus miatt 12 százalékos bővülés várható.

A beruházási ráta 2016-ban 17,8 százalék volt, 2017-ben 19 százalékos ráta valószínű – közölték.

A 2014-ben indult új európai uniós költségvetési periódus pályázatait meghirdették, de a döntéshozatal az ígért 1 hónap helyett jellemzően 6-9 hónap, vagy még hosszabb.

A megítélt támogatás ugyan több mint 5000 milliárd forint, de a 2014-2020-as ciklus forrásainak eddig csupán a felét költötték el. A kifizetések jelentős része előleg, mivel a kormány a nagy projekteket vette előre, így a tényleges beruházási folyamat áthúzódik a következő évekre, akár 2023-ig is – olvasható a GKI előrejelzésében.

Az államháztartás hiánya az első öt hónapban együttesen is alig több 200 milliárd forintnál, júniusban viszont kiugróan magas, 700 milliárd forint volt. Ennek fő oka, hogy megugrott az uniós pályázatok megelőlegezése. A költségvetésbe beérkezett uniós bevételek nagyságrendje az idén eddig lényegesen elmaradt a kifizetésektől. Ez a GKI szerint nem veszélyezteti a 3 százalék alatti GDP-arányos hiányt, de tartós fennmaradása korlátozná a GDP-arányos államadósság csökkentését.

A kutatóintézet úgy látja, hogy az utóbbi hónapok fejleményei alapján nem igazolódtak azok a félelmek, amelyek az EU-ból való kilépést megszavazó brit referendum, majd az amerikai elnökválasztás után, a populista és EU-szkeptikus politikai erők áttörésétől tartottak.

A francia-német tandem megerősödése közös európai uniós fellépés lehetőségeit is javítja az Amerikai Egyesült Államok protekcionista külgazdasági politikájával szemben. Az euróövezet kibővítése és az elmozdulás a fiskális unió bármilyen formája felé a kívül maradó EU-tagországok perifériára sodródását valószínűsíti – írja a GKI.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!