gázfolyosó

2017.08.18. 19:54

Az orosz energiaügyi miniszter szerint az amerikai szankciók nem befolyásolják a Török Áramlat építését

Sem a Török Áramlat földgázvezeték, sem pedig az akkuyui nukleáris erőmű megépítését nem befolyásolják az Oroszország ellen bevezetett új amerikai szankciók – mondta Alekszandr Novak.

A miniszter a Rosszija 24 hírtelevíziónak kijelentette, hogy a Török Áramlatra vonatkozó összes szerzőrést megkötötték, az építkezés teljes gőzzel halad, ezért a projekt meg fog valósulni, függetlenül attól, hogy valahol milyen jogszabályokat fogadnak el. Elmondta, hogy a Gazprom eddig a csővezeték 170 kilométeres szakaszát fektette le a Fekete-tenger fenekén.

Úgy vélekedett, hogy a szankciók az akkuyui nukleáris erőmű megépítésének ütemére sem lesznek hatással. Hozzátette, hogy az objektum létrehozását Ankara kívánságára felgyorsíthatják, hogy egy évvel a tervezett határidő előtt, a Török Köztársaság megalapításának 100. évfordulóján állítsák üzembe. Kifejezte reményét, hogy a projekt megvalósítása már az év végén vagy a jövő év elején megkezdődik.

Novak Moszkvában újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy Oroszország a Török Áramlatból szükség esetén kész egyszerre Görögországba és Bulgáriába is gázt szállítani.

„Sok gázunk van, és ha az szükségessé válik, ide is és oda is tudunk szállítani. A lényeg, hogy elsősorban megkapjuk a szükséges jóváhagyásokat az Európai Unió és az Európai Bizottság részéről, hogy garantálva legyen a hosszú távú infrastrukturális projektek megvalósítása”

- mondta. A miniszter ismételten műszaki és morális szempontból elavultnak nevezte az ukrajnai tranzitvezetéket és kiemelte, hogy azzal szemben az új projektek, köztük a Török Áramlat és az Északi Áramlat, innovatív technológiákon alapulnak, versenyképesebbek és erősebb nyomás alatt, nagyobb sebességgel, kisebb veszteséggel működnek.

A gázvezetéknek két szárazföldi és egy tengeri szakasza lesz. Ez utóbbi csaknem 910 kilométer hosszú, megépítését a Gazprom finanszírozza.

A két szárazföldi vezeték egyike kizárólag Törökországot látja majd el földgázzal. Ennek kapacitása évi 15,75 milliárd köbméter, és 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz. A másik szárazföldi vezeték Európába szállítja az orosz földgázt Törökországon át. Ennek a 180 kilométer hosszú szakasznak 50-50 százalékos tulajdonosa a Gazprom és a Botas.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június elején az MTI-nek kijelentette, 2019 végére létrejöhet az új gázszállítási útvonal Magyarországra. A tárcavezető azt követően nyilatkozott, hogy megállapodást írt alá a Gazprom vezérigazgatójával az ezzel kapcsolatos magyarországi fejlesztésekről. Elmondta, hogy a déli gázfolyosóhoz való csatlakozás legreálisabb forgatókönyve az együttműködés az orosz állami energiavállalattal, mert Románia továbbra sem kétirányúsította a gázcsatlakozást, Horvátországban pedig továbbra sem épült cseppfolyós földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminál, így Közép-Európa számára továbbra is jelentős kihívást jelent az energiabiztonság kérdése. „Ezért Magyarország számára nemzetbiztonsági érdek, hogy csatlakozni tudjunk, hogy meglegyen az összeköttetés a déli gázfolyosóhoz, hogy délről is tudjunk gázt vásárolni” – húzta alá akkor a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!