Vendéglátás járvány idején

2020.03.21. 07:20

Egy hét alatt félezer új étterem csatlakozott a NetPincér hálózatához

Jelentősen megnőtt a NetPincérhez csatlakozó éttermek száma, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések – a vendéglátóhelyekre vonatkozó nyitvatartási korlátozások, a vendégszám csökkenése – miatt az elmúlt bő egy hétben már 500 új étterem kereste fel csatlakozási szándékkal a vállalatot – közölte az online megrendelés alapján ételkiszállítással foglalkozó társaság.

Forrás: Shutterstock

A NetPincéren keresztül jelenleg 2000-nél is több étteremből országosan több mint 800 településről lehet ételt rendelni. A közlemény szerint az éttermek négyötöde budapesti vagy főváros környéki, a vidéki nagyvárosokból érkező megkeresések száma pedig napról napra nő.

A vállalat közölte, hogy már a járvány előtt is több mint 2000 partnerrel dolgoztak országszerte, futárpartnereik száma is közelítette a 2000-et, március első két hetében pedig 135 új futárpartnerrel is szerződtek.

Amennyiben egy futár megbetegszik, gyógyulásáig, de minimum két hétig nem dolgozhat,

ugyanakkor a csoportbesorolását – amit eddigi teljesítménye alapján ért el – megtarthatja.

A NetPincérGO-rendelések 35 százalékára jelenleg az érintkezésmentes kiszállítás a jellemző, ez a tendencia pedig várhatóan a következő időszakban is növekedni fog

- közölték.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában