tőzsde

2018.06.13. 11:39

Hatalmasat zuhantak a ZTE papírjai

A ZTE kínai mobil távközlési technológiai vállalat részvényára 38 százalékkal, 16 hongkongi dollárra zuhant szerdán a hongkongi tőzsdén, ahol először kereskedtek a cég részvényével két hónap kihagyás után.

A cég papírjainak kereskedését azután függesztették fel áprilisban, hogy leállt a ZTE termelése, mert az amerikai kormány megtiltotta a kínai cég amerikai beszállítóinak az alkatrészszállításokat. A ZTE piaci tőkeértéke szerdán csaknem 3 milliárd dollárral csökkent.

A ZTE termékekben az amerikai alkatrészek aránya mintegy 30 százalék. A kínai cég tavaly mintegy 2,3 milliárd dollár értékben vásárolt alkatrészeket amerikai gyártóktól.

A ZTE a negyedik legnagyobb mobil távközlési hálózatiberendezés-gyártó a világon az európai Ericsson és Nokia, valamint a kínai Huawei után.

Washington áprilisban tiltotta meg amerikai vállalatoknak, hogy alkatrészeket szállítsanak és szolgáltatásokat nyújtsanak a kínai távközlési konszernnek, mert az nem teljesítette az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciók megsértése miatt még 2017 márciusában kötött megállapodás egyes feltételeit. A hét évre szóló tilalom, amelynek elrendelése után már pár nappal alapvető tevékenységeinek beszüntetésére kényszerült a ZTE, veszélybe sodorta vállalat fennmaradását.

A ZTE mintegy 70 ezer embert foglalkoztat.

Többszöri egyeztetés után június elején megállapodás született az amerikai alkatrészek beszerzését tiltó rendelkezés visszavonásának feltételeiről. A ZTE vállalta, hogy egymilliárd dollár bírságot fizet, valamint 30 napon belül lecseréli vezető testületeinek tagjait.

Emellett letétbe kell helyeznie 400 millió dollárt, ami az Egyesült Államokat illeti meg, ha a kínai konszern nem tartja be a megállapodás feltételeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!