Budapesti győzelemmel zárult a Közgazdasági Olimpia nemzeti döntője

A megmérettetésre az ország 17 megyéjéből, a fővárosból és a Vajdaságból is jelentkeztek középiskolás diákok.

A VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum diákja, Mezei Emese győzelmével zárult a 2019-2020-as V4-es Közgazdasági Olimpia magyarországi döntője szombaton – közölte a szervező Magyar Közgazdasági Társaság az MTI-vel.

A verseny nemzeti döntőjében – amelyet a koronavírus-járvány miatt online tartottak – az írásbeli fordulók tíz legjobbja mérte össze a tudását. Az első öt helyezett képviselheti majd Magyarországot a verseny nemzetközi döntőjében, ahol Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is a legjobb diákok mérhetik majd össze közgazdasági ismereteiket, tudásukat.

A magyar döntő szakmai zsűrijének tagjai Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) örökös tiszteletbeli elnöke; Dombi Ákos, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense és Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az MKT Fejlődés-gazdaságtani szakosztályának elnöke voltak.

A szervezők tájékoztatása szerint a versenyzőket Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte videóüzenetben, Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke pedig bejelentette, hogy már a kormány előtt van az az előterjesztés, amely 30 többletponttal jutalmazná a szakirányú egyetemi felvételi eljárás során a verseny nemzetközi döntőjében dobogós helyezést elérő diákokat.

A V4-es Közgazdasági Olimpia nemzeti döntőjének dobogósai sorrendben Mezei Emese (Budapest VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum), Nacsa Flóra (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium), Szarvas Dániel (Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium) lettek. A verseny nemzetközi döntőjében az öt legjobb eredményt elérő magyar diák a Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból érkező társaival mérheti majd össze a tudását.

A Magyar Közgazdasági Társaság 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást a cseh, a lengyel és a szlovák testvérszervezeteivel, ehhez kapcsolódva rendezték meg a 2019-2020-as tanévben is a cseh kezdeményezésre elindított, középiskolásoknak szóló Közgazdasági Olimpiát. A Magyar Közgazdasági Társaság szervező partnerei a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézete, a Pénzmúzeum, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking voltak.

Hozzászólások

Közlekedés
Néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint az óraátállítás
Kölni tenisztorna / 22 perce
Auger-Aliassime a negyedik elődöntős
Az ötödik helyen kiemelt észak-amerikai játékos a japán Nisioka Josihitót verte két sima játszmában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARNA SÁNDORNÉ szül. Nagy Erzsébet decsi lakos 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. október 27-én, kedden, 15 órakor lesz a decsi köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ERŐSS ZOLTÁNNÉ sz. Stocker Judit Szeretett feleségem 6 évvel ezelőtt visszaadta lelkét Teremtőjének. Emlékét ápolom, szívemben őrzöm, míg élek. Férje
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUTH JÁNOSNÉ sz: Csákovics Borbála nagymányoki lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 28-án, szerdán, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAUSCH JÓZSEF kisdorogi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton, 11 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SZÍVÓS GYÖRGYNÉ sz. Nemes Ilona halálának 20. évfordulójára „Ma is csak úgy, mint réges régen, Ő volna végső menedékem: mindent, mi fáj, mi szívem tépi, elpanaszolnám sorra Néki, s fejem áldott keblére hajtanám, ha élne most az ÉDESANYÁM.” Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RASCH HENRIK bonyhádi lakos volt Gemenc Volán dolgozó 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 26-án, hétfőn, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS HALBLEIB JÁNOS halálának 8. évforulójára ,,Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen, Rég nem dobbant családjáért, messze vitted Istenem. Álmainkban találkozunk, lelked vár odafent, Hol uralkodik a Hit, a Békesség és a Szeretet." Szerető Feleséged és családja
MEGEMLÉKEZÉS MARCSEK JÓZSEF halálának 7. évfordulójára ,,Múlnak az évek, fájdalmunk nem csitul, szemünkből a könny naponta kicsordul. Tudjuk, hogy nem jössz, hiába várunk, nyugodjál békében, szívből ezt kívánjuk." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ELLER FERENCNÉ sz. Blatt Borbála a Tolna Megyei Népújság volt dolgozója szekszárdi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOR PÉTER PÁL szekszárdi lakos 88 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 26-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR GYULA halálának 2. évfordulójára ,,Nem múlnak ők el, Kik szívünkben élnek. Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS GEDENKEN Sebestyén Ágnes (1949-2006) Szekszárd, Fagyöngy utca 1. „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Örökké őrizzük emlékedet" "Du lebst ewig in uns durchs Leben, und passest von oben auf uns auf" Szerető Családod Deine liebende Familie Zsók Sebestyén Margit és Zsók László Géza Varga-Zsók Izabella, Varga Csongor, Varga Olivér és Varga Vince
Ezúton értesítjük a rokonokat, barátokat és ismerősöket, hogy FÜLEKI FERENC 77 éves korában elhunyt. Végakaratát tiszteletben tartva hamvait szűk családi körben 2020. október 19-én öröknyugalomra helyeztük a szekszárdi újvárosi temetőben. Gyászoló család
"Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkkel látunk, nem hagy el soha." Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy PÉTER JENŐ 71 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MÁTAI FERENC halálának 25. és MÁTAI FERENCNÉ sz. Németh Irén halálának 10. évfordulója alkalmából. ,,Hiába borul Rátok a temető csendje, szívünkben élni fogtok mindörökre!" Szeretteitek
"Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkkel látunk, nem hagy el soha." Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy PÉTER JENŐ 71 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH ANDRÁS szekszárdi lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. október 21-én, szerdán, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES PÉTER aparhanti lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz az apari temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.” Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte, tisztelte és szerette, hogy DOMOKOS TIBORNÉ szül.: Forray Edit kisdorogi lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDU SÁNDORNÉ szül. Horváth Katalin gerjeni lakos életének 99. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 20-án, kedden 15 órakor lesz a gerjeni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Horrorfilm / 1 órája
Három újabb fesztiválra kapott meghívást a Post Mortem (videó)
Covid–19 / 1 órája
A maszkviselés hatékony védekezési eszköz a világjárvánnyal szemben
koronavírus / 1 órája
Terjed a járvány, de Tolnában van a legkevesebb igazolt fertőzött
TEOL
félelmetes álmok / 1 órája
Vallomás: Benkő László egyre többet gondol a másvilágra
friss információk / 1 órája
Elhunyt 38 krónikus beteg, 1820 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
105 méteres / 2 órája
A világ legnagyobb szökőkútját helyezték üzembe Dubajban