Fotó: Shutterstock.com

Még fél évig él a törlesztési moratórium

Éppen fél év van hátra a hiteltörlesztési moratórium igénybevételére, eközben megszűnt a veszélyhelyzet, ám változatlanul fenyeget a járvány második hulláma. A konstrukció nem változik, viszont nem biztos, hogy most is ugyanúgy érdemes mérlegelni az adósoknak, mint két-három hónappal ezelőtt.

Az európai szinten egyedülálló hiteltörlesztési moratóriumot a veszélyhelyzet kihirdetése után egy héttel, március 18-án megjelent rendelet tette lehetővé. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, annak időtartamát viszont a kormány rendelettel bármikor meghosszabbíthatja. A megoldás kezdettől fogva függetlenül működött a veszélyhelyzettől, vagyis annak feloldása nem változtat a feltételein – részletezi a Magyar Nemzet.

A lakossági és vállalati hitelekre vonatkozó törlesztési moratórium hatalmas segítség azoknak, akik átmenetileg elestek a bevételeiktől és nagy terhet jelentene számukra a törlesztőrészlet fizetése. Az év végéig tartó moratórium alatt ezeket az esedékes törlesztőket nem kell kifizetni, az így felgyűlt kamattartozást a bankok nem tőkésíthetik, ráadásul az ügyfél nem kerül a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív adóslistájára, ami egyébként évekre elvágná a hitelfelvétel lehetőségétől. Ha az adós pénzügyi helyzete bizonytalan vagy az év során bármikor azzá válik, december 31-ig érdemes kihasználni a lehetőséget.

„A hiteltörlesztési moratóriumot szabályozó rendelet lehetőséget ad arra is, hogy az ügyfelek az év végéig bármikor ki- vagy beléphessenek a moratóriumba saját döntésük alapján” – hívja fel a figyelmet Veres Patrik.

A Bank360.hu szakértője emlékeztet: a moratórium a veszélyhelyzet idején automatikusan lépett hatályba. Aki tehát szeretné folytatni a törlesztést – mert rendeződik a munkahelye, és visszaáll az élete a korábbi kerékvágásba –, annak ezt most is kérvényeznie kell a bankjánál, egyébként továbbra is marad a moratórium. Ugyanakkor, ha később mégsem alakulnak a vártnak megfelelően a pénzügyei, arra is van lehetőség, hogy visszalépjen a moratóriumba. Ennek korlátja vagy díja nincs, jelezte a szakember.

A Bank360.hu szerint mindezek ellenére, az érintett ügyfélnek érdemes visszatérnie a rendszeres hiteltörlesztéshez, ha stabilizálódott az anyagi helyzete. A moratóriummal ugyanis csak elodázhatja a fizetést. Az elmaradó összegeket 2021 januárjától el kell kezdenie visszafizetni azzal a feltétellel, hogy az eredetileg vállalt törlesztőrészleténél nem lesz magasabb a havi befizetési kötelezettsége. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a visszafizetés kitolódik, és akár hónapokkal, sőt több mint egy évvel is meghosszabbodhat a futamidő.

Ezzel pedig a hitel visszafizetése is átütemeződik. Egy annuitásos hitelnél (amikor az adott kamatperióduson belül nem változik a hitel törlesztőrészlete) például az extra hónapokra is marad tőke, amelyre a bank kamatot számolhat fel. Ez pedig a hitel drágulásához vezet. Aki tehát nem szeretné, hogy az eredetinél többe kerüljön a hitele, annak érdemes a törlesztés folytatását választania, amint arra módja nyílik.

Borítókép: illusztráció

Dosszié

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
elismerések
Már most válogatják a filmeket a következő Oscarra
megbeszélés / 30 perce
A szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai minisztert fogadta Szijjártó Péter
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁZÁR ISTVÁNNÉ sz: Kiss Mária sárszentlőrinci lakos életének 81. évében gyógyíthatatlan betegségben hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 7-én, 11 órakor lesz a sárszentlőrinci evangélikus templomban. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a szertartáson részt vesznek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BÉKÉSI ÁDÁM (volt DÉDÁSZ dolgozó) életének 77. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES PÉTERNÉ sz: Schilli Mária aparhanti lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 4-én, szombaton, 9 órakor lesz az apari temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FORRAY PÁLNÉ szül. Géber Katalin 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. július 6-án, hétfőn 11 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS GUZSVÁN ANDRÁS 1985-2010 ,,Sohasem halványul szívünkben emléked. Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÉHNÉ HORVÁTH JULIANNA szekszárdi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászmisét tartunk 2020. július 3-án, pénteken 7 óra 30 perckor a belvárosi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUTH FERENC nyugalmazott bányamérnök 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken, 13 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte gyászmise. Kérjük, a részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORSÓS MIHÁLY dúzsi lakos 56 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 2-án, csütörtökön, délután 15 órakor lesz a dúzsi temetőben. A mise előtte, 14.15 órakor kezdődik a templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIGETVÁRI PÉTER sióagárdi lakos 52 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken, 17 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük részvétüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR JÓZSEF halálának 1. évfordulójára ,,Nem vársz már minket ragyogó szemekkel. Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Telnek a hónapok, múlnak az évek. Mi szívünkből szeretünk, s nem feledünk Téged." Szerető feleséged és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SCHWEMMER LÁSZLÓ az OTP szekszárdi fiókjának nyugalmazott igazgatója szekszárdi lakos 73 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatóján részt vesznek. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA (volt nevelőtanár) szekszárdi lakos életének 78. évében április 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Kérjük részvétüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA (volt nevelőtanár) szekszárdi lakos életének 78. évében április 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Kérjük részvétüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERŐS ANDRÁS felsőnánai lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. július 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a felsőnánai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBESTYÉN GÁSPÁR teveli lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a teveli temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÁNOS szekszárdi lakos életének 82. évében elhunyt. Temetésére 2020. július 2-án, csütörtökön, 11 órakor kerül sor a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk édesanyánk JÁNOS GÁSPÁRNÉ gondos ápolásáért a szekszárdi dialízis központ összes dolgozójának. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁNOS GÁSPÁRNÉ sz: Molnár Regina závodi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 1-jén, szerdán, 13 órakor lesz a závodi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TEKAUER FERENCNÉ sz: Tudweiler Klára 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 1-jén, szerdán, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS KISS LAJOS halálának 2. évfordulójára "Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szerető családod
balaton / 44 perce
Kezdődik a 174. balatoni hajózási főidény
5:58 / 1 órája
Orbán Viktor: visszaáll az átutazók számára a kötelező korridorhasználat (videó)
labdarúgás / 1 órája
Rácz Gergő nyújtotta a legjobb teljesítményt a paksiak közül
Berg Sándor
főszezon / 1 órája
Fokozottan ellenőrzik a folyókat, tavakat
streetball / 1 órája
Paks is az állomások között van
Tolnai Népújság
teljes a paletta / 1 órája
A bölcskei mozi is újrakezdi a vetítést
TEOL