határokon átívelő válaszok

2018.06.26. 17:00

Hazánkban vitatják meg a szellemi tulajdonjogok fontos kérdéseit

A kétnapos rendezvényt az Europol a NAV-val, a Nemzetközi Hamisítás Elleni Koalícióval (International AntiCounterfeiting Coalition - IACC) és az Underwriters Laboratories-zal (UL) közösen szervezi. Az eseményen több mint 40 ország bűnüldöző hatóságainak, jogtulajdonosainak, iparági szervezeteinek és egyetemeinek csaknem 400 képviselője osztja meg a tapasztalatait és a jó gyakorlatokat.

Szellemi tulajdonjogok védelméről szóló nemzetközi konferencia kezdődött kedden Budapesten a hamisítás elleni hatóságok részvételével – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

A NAV hangsúlyozta, hogy a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények veszélyeztetik a környezetet, az EU polgárainak egészségét és biztonságát, emellett a vállalkozások bevételének csökkentésével és a kereskedelem hátráltatásával munkahelyek megszűnését okozhatják.

Fontosnak nevezték a fogyasztók védelme mellett az érintett bűnözői hálózatok azonosítását, hiszen – mint írták – a hamisításból származó bevételek a szervezett bűnözés más formáit, többek között a kábítószer- és emberkereskedelmet finanszírozhatják.

A közlemény szerint az Europol igazgatója, Catherine De Bolle határokon átívelő válaszok kidolgozására is lehetőséget lát a rendezvényen. A hatóságok nemzetközi együttműködését szorgalmazta a NAV bűnügyi főigazgatója is. Vankó László szerint világszerte figyelni kell a kiberbűnözés új jelenségeire, az új technológiák és a közösségi média hatásaira. Bob Barchiesi, az IACC elnöke az érintettek közös fellépését szorgalmazva kijelentette, hogy a résztvevők nélkülözhetetlen eszközökhöz juthatnak a konferencián a bűncselekmények elleni küzdelemhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában