Az otthon melege

2017.08.29. 11:29

A háztartási nagygépek cseréjével évente 20 ezer forintot takarítunk meg

Az Otthon melege programban a háztartási nagygépek cseréjével a családok évente átlagosan 20 ezer forintot tudnak megtakarítani a villanyszámlán – emelte ki Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára.

A fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán felidézte, hogy a mostani háztartási nagygépcserére kiírt pályázat már a negyedik ezen a területen. A jelenlegi pályázatban többen jelentkeztek mosógépre, mint hűtőgépre, ez vélhetően annak köszönhető, hogy korábban volt már két hűtőgépekkel kapcsolatos pályázata a tárcának.

Az államtitkár az augusztus elején elindult háztartási nagygépcsereprogramról közölte, hogy elkezdődött a beadott pályázatok bírálata. A döntést követően egy támogató okiratot kapnak a nyertesek, amivel az önrészt kiegészítve a kiválasztott kereskedőnél megvásárolhatják a kiválasztott gépet. A programban már 400 kereskedő vesz részt országszerte.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új készülék vásárlásakor a régit le kell adni.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy most indul a gázkonvektorok cseréje, a feltételek már megjelentek az interneten, szeptember 21-én nyílik meg az első régióban a pályázati lehetőség. Ez minden idők egyik legmagasabb intenzitású pályázata, hiszen 80 százalékos támogatást adnak egy konvektor cseréjéhez – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában