Tolna megye Októberben a kertből már majdnem minden terményt fel- és leszedtünk – van, akinek már üvegből mosolyog vissza vagy fagyasztójában hűl a munkája gyümölcse.

Októberben van az ideje az őszi szántásnak is, amit kisebb kertben ásóval lehet elvégezni. Az ilyen őszi ásást – ha megoldható – szerves trágyázással érdemes összekötni. A téli csapadék is jobban lejut a talajba – nem folyik el a földfelszínen –, és a leforgatott növénymaradványok is javítják vagy karbantartják a talajszerkezetet.

És ha már kézben van az ásó, ilyenkor van az ideje a gyümölcsfák vagy a bogyósok telepítésének is. Az ültetőgödröt a tervezett telepítést megelőző hónapban célszerű kiásni, két dologra azonban mindig fordítsunk figyelmet: az ültetést megelőzően kerüljön a gödör aljára egy jókora lapátnyi szerves trágya, és a talajlakók ellen használjunk valamilyen rovarölő szert.

Tehát mielőtt a facsemetét beillesztenénk a gödörbe, fedjük be egy halom földdel a trágyát, és valamilyen talajfertőtlenítőt is feltétlenül szórjunk a gödörbe.

A gyökér metszéséről megoszlik a szakemberek véleménye. Talán mégsem hibázunk túl nagyot – a sokéves gazdagyakorlat tapasztalata szerint –, ha a megtört gyökérszálakat lemetsszük, és egyik-másik ép gyökér végéből is metszőollóval lecsippentünk egy keveset.

A meglévő gyümölcsfáink, szőlők vagy bogyós gyümölcsűeknél egy lemosó permetezést mindenképp érdemes még az ősszel beiktatni, mert tavasszal sokszor nehéz alkalmas időpontot találni rá. Kiskertekben ilyenkor jut talán arra is idő, hogy a lehullott leveleket összegereblyézzük. Még a teljes lombhullás előtt kell elvégezni a permetezést, hogy a lehullott leveleket is fertőtlenítse a permetlé.

Égetés helyett komposztáljunk

Ha van rá alkalmas helyünk a kertben, akkor inkább komposztáljuk az összegyűjtött leveleket, az elégetésük általában tilos, vagy csak igen szűkre szabott keretek között lehetséges, no meg általában a szomszédok sem szívesen veszik. A lehullott faleveleken ugyanis, ha nem gereblyézzük össze és nem komposztáljuk, akkor igen sok kórokozó tud kitelelni, és ha netán a tavaszival is elkésünk, bizony majd csak több kezeléssel tudjuk pótolni a mulasztást

 

A tökökre is figyeljünk!

A sütőtök felszedésével ugyan nem kell kapkodni, de ha az indák teljesen elszáradtak, jobb fedél alá hozni őket, mert, bár a dércsípte tök az igazi a mondás szerint, de nem érdemes kockáztatni, hogy a nedves talajon az egyébként is sárga foltos felén megtelepedjenek a kórokozók, és a tárolás folyamán felpuhítsák a héját. A kisebb, körteformájú, úgynevezett kanadai sütőtökök, más néven sonkatökök vagy pézsmatökök még érzékenyebbek erre.