Vállalkozások a tisztaságért

2019.05.20. 09:20

Kevesebb cég takarít, de több pénzért

Kevesebb takarítócég működik Magyarországon, a számuk öt éve csökken, ugyanakkor a szektor árbevétele és dolgozóinak létszáma már emelkedik – közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.

Forrás: Shutterstock

A takarítással foglalkozó vállalkozások száma 2014-óta csökken. Tavaly 4638 ilyen cég működött az országban, ami 542-vel kevesebb, mint öt éve. Az Opten kiemelte, hogy ezzel együtt ugyanakkor a 2015-2016-os években megfigyelhető jelentős árbevétel csökkenést 2017-ben jelentős árbevétel növekedés követte. 2017-ben a szektor összárbevétele 11 százalékkal, csaknem 185 milliárd forintra nőtt.

Még érdekesebb az Opten szerint, hogy a krónikus munkaerőhiányról többször beszámoló takarítócégek tavaly 2815 fővel tudták a létszámukat növelni.

Így több mint 45 400-an dolgoznak a szakmában.

Az kérdéses, hogy ezt a növekedést a cégek nyereségességének növekedése, a munkaerőpiaci folyamatok változása, vagy a fekete foglalkoztatás visszaszorulása eredményezte-e – írta az Opten.

A közlemény szerint az alacsony profitabilitás és az éles árverseny miatt ugyanakkor továbbra is magas a cégfluktuációs index (CFI), ami 2018-ban már 16 százalék fölött volt. Ez azt mutatja, hogy a működő vállalkozások számához mérten a megszűnő, vagy profilt váltó vállalkozások aránya az országos átlaghoz képest magasabb, és évről-évre emelkedik.

Szintén kedvezőtlen tendenciát mutat a végrehajtás alá kerülő cégek arányának vizsgálata, ami szintén emelkedett az elmúlt években jól jelezve, hogy sok piaci szereplő fizetési nehézségekkel küzd.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban is javaslatot tett a 2019-es nettó takarítási óradíjakra.

A MATISZ óránként 2500 forint nettó takarítási díjat javasol alkalmazni.

Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere a közleményben elmondta: ha a szektor szereplői sikeresen tudják elfogadtatni a megrendelőikkel a megemelkedett szolgáltatásai díjakat és az elsősorban a közbeszerzési piacon kialakult árverseny mérséklődik, van esély, hogy a kedvező tendenciák tovább folytatódjanak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában