növekedés

2019.05.21. 06:26

Milliárdokat futnak össze a külföldiek

A futóturizmus Magyarországon mára iparággá nőtte ki magát.

Forrás: Shutterstock

Több mint háromszorosára nőtt a futóturisták száma Magyarországon az elmúlt évtizedben – írja keddi számában a Világgazdaság az aktív Magyarországért felelős kormánybiztostól és a Budapest Sportirodától kapott statisztika alapján.

Tavaly már csaknem 25 ezer külföldi vett részt ilyen hazai szervezésű eseményen, szinte valamennyien a három nagy budapesti futóversenyre – a Telekom Vivicittá Városvédő Futásra, a Wizz Air Budapest Félmaratonra és a SPAR Budapest Maratonra – érkeztek, 2007-ben még csupán nyolcezren voltak.

A növekedés nem csak a létszámban látszik meg, lecsapódik az itt eltöltött vendégéjszakákban és a futóturizmus generálta költésekben is: az előbbi 2018-ban meghaladta a 80 ezret, az utóbbi pedig a négymilliárd forintot. Ezeken a sorokon a 2007-es bázisévben 21 ezer vendégéjszaka és 600 millió forint keletkezett.

A BSI ügyvezetője, Kocsis Árpád a lapnak azt mondta, hogy a futóturizmus Magyarországon mára iparággá nőtte ki magát, és a régióban Csehországgal versenyez az elsőségért.

Tavaly a Budapesten futó nemzetközi mezőny kilencven országból érkezett; a legtöbben Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Szlovákiából és az Egyesült Államokból. Kocsis Árpád szerint idén 5-10 százalékkal emelkedhet a külföldiek aránya.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában