26°
32°
18°

„Részleges csőd” kategóriába sorolta Venezuelát a Standard & Poor’s hitelminősítő

A cég azután döntött így, hogy Venezuela nem tudott időben rendezni egyik kötvénye után 200 millió dollár hozamtartozást.

Az S&P jelezte: 50 százalékos az esélye annak, hogy három hónapon belül dél-amerikai állam csődbe jut.

Venezuela és legnagyobb hitelezői, így az Egyesült Államok, Panama, Nagy-Britannia, Kolumbia, Chile, Argentína és Japán, tárgyaló asztalhoz ültek ugyan hétfőn, hogy megoldást találjanak az ország adósságának az átütemezésére, de a megbeszélések eredménytelenül értek véget.

Egy másik vezető hitelminősítő, a Fitch Ratings szintén „részleges csőd” osztályzatra rontotta a PDVSA venezuelai állami olajipari cég helyi és devizában jegyzett adósságát. Az olajvállalat már több fizetési esedékességet elmulasztott, sőt már a türelmi időszak is lejárt.

Venezuela az ország történek legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olaj árának esése és számos hibás gazdasági döntés miatt megroggyant.

Venezuelában energiahiány van, számos alapvető termék hiánycikké vált, az infláció pedig idén 720 százalék, jövőre pedig 1660 százalék is lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint.
Venezuela GDP-je 27 százalékkal csökkent 2013 óta, a devizatartalék jelentős zsugorodása miatt az elmúlt 5 évben csaknem 80 százalékkal esett vissza Venezuela importja.A mintegy 150 milliárd dolláros adósságot nyögő államnak soha nem jöhetett volna rosszabb időben az OPEC szervezetének az a hétfői bejelentése, hogy Venezuela olajtermelése 28 éves mélypontra esett októberben.

Hozzászólások

ágota tábor
Kibővítik a nevelőszülői hálózatot
vízilabda eb / 18 perce
A legjobb nyolcba jutott a férfi pólócsapat
A hollandokat vertük 12-9-re, a negyeddöntőben jönnek a szerbek.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. GYARMATHYNÉ DR. NEMES ERZSÉBET dunaszentgyörgyi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 24-én, kedden 17 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS VOLENT JÓZSEF Szedres halálának 8. évfordulójára "Elmentél tőlünk egy napfényes nyári napon, azóta Tiéd a csönd és a végtelen nyugalom." Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS BLOCHINGER MIHÁLYNÉ sz. Schilli Teréz halálának 3. évfordulójára "Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. A gyertya most érted égjen, ki fent laksz már a magas égben, ki vigyázol ránk onnan fentről, s lelkünkhöz szólsz a végtelenből." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEÁK PÁL szekszárdi lakos 83 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2018. július 25-én, szerdán 10 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÁR ISTVÁNNÉ szül. Keserű Mária 94 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 20-án, pénteken 15 órakor lesz az alsónánai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHALLI JÁNOS medinai, volt szekszárdi lakos 59 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 23-án, hétfőn 11 órakor az újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLER PÉTERNÉ született Takács Julianna kismórágyi lakos életének 101. évében elhunyt. Búcsúztatása 2018. július 23-án, hétfőn 15 órakor a mórágyi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem HORVÁTH JÓZSEF a Tamási Hungária Biztosító volt nyugalmazott fiókvezetője temetésén részt vettek, fájdalmunkban együtt éreztek, sírjára virágot helyeztek. Köszönetet mondunk a Panteon Kegyeleti Kft. lelkiismeretes munkájáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKLER JÓZSEF Szekszárd, Batthyány utcai lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. július 19-én, csütörtökön 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS VENTER DÉNES halálának 9. évfordulójára "Aki szeretteink szívében él, Az nem hal meg, csak távol van." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON JÓZSEFNÉ szül. Kobela Erzsébet szekszárdi lakos 83 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. július 20-án, pénteken 15 órakor a szekszárdi alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IMRE MIHÁLY tolnai lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. július 20-án, pénteken 13 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZAKÁL GYULÁNÉ szül. Reisinger Erzsébet bikácsi lakos életének 85. évében csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése, evangélikus gyászszertartás keretében 2018. július 20-án, pénteken 17 órakor lesz a bikácsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁRDI ISTVÁN szekszárdi lakos 50 éves korában vártlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. július 19-én, csütörtökön 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. CSABAI FERENC szekszárdi (volt szőlőhegyi) lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2018. július 19-én, csütörtökön 15 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvtényilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARKA LAJOS 67 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 18-án, szerdán 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VECSEI ISTVÁN szekszárdi lakos 61 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. július 18-án, szerdán 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Kínzó fájdalommal tudatjuk, hogy KLEM LEÓ férj, édesapa, nagyapa 78 éves korában váratlanul, békében elhunyt. 2018. július 20. napján 11 órakor kísérjük utolsó útjára a mözsi katolikus temetőben. Kegyeletüket egy szál virággal tudják kifejezni. Drága emléke szívünkben él! Klem család
MEGEMLÉKEZÉS VARGA PÁL halálának 1. évfordulójára "Lehunytad a szemed, csendben elmentél, szívedben csak az volt, hogy minket szerettél. Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. A csillagok közé szálltál, onnan figyelsz ránk. Mi fájó szívvel, könnyes szemmel tekintünk fel rád!" Szerető feleséged, fiaid, menyed és unokáid
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PRANTNER JÓZSEFNÉ szül. Buzádi Mária Valéria szekszárdi, volt pécsi lakos 70 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2018. július 18-án, szerdán 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. A gyászoló család
népdaltalálkozó / 27 perce
Öt helyett nyolc fődíj talált gazdára Harcon
Prince & Patron / 50 perce
Károly herceg kedvenceit állítják ki a Buckingham-palotában
tokió 2020 / 1 órája
Bemutatták az olimpia kabalafiguráit
Forma-1 / 1 órája
Hamilton nyerte a Német Nagydíjat
ufókaland / 2 órája
A lény feje nagy volt és csúcsos
aki a virágot szereti... / 3 órája
Rózsapiramist építettek Ecuadorban