A gazdák szolgálatában

2017.11.18. 18:09

Paprikából, borból és őszibarackból jó a Dél-Alföld

A minőség további javítását és a fogyasztás népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Az agrártárca vezetője azt követően beszélt erről az MTI-nek, hogy szombaton részt vett a szatymazi gazdakör és a helyi önkormányzat által szervezett, „A gazdák szolgálatában” című konferencián, illetve az ahhoz kapcsolódó paprika és bormustrán.

A miniszter elmondta a fűszerpaprika hungarikum, és kiemelten védett magyar érték, termelésének fejlesztését segítheti, hogy a zöldségnövények támogatása a 2016-os 48 900 forintról mintegy 86 ezer forintra emelkedett az idén hektáronként.

A fűszerpaprika termelők igénybe vehetnek még fémzárolt vetőmag termelésre is kompenzációt, ami 75 százaléka a vetőmag árának, kilogrammonként legfeljebb 30 ezer forint, és segítheti a minőség javítását az is, hogy számos újfajta kísérlet van folyamatban.

Szólt arról is, hogy a paprika hozamát 20-25 százalékkal növelhetik a termelők öntözéssel, ami kihasználatlan lehetőség

Utalt arra is, hogy a minőség szerepe alapvető a piacok megtartásában és visszaszerzésben, a Magyarországra beáramló importpaprika olcsóbb, de gyengébb minőségű, ám dömpingáron érkezik az országba.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a térségben van Magyarország legnagyobb őszibarack termőterülete. Az itteni termelőknek is fontos, hogy folyamatban van az őszibarack-pálinka eredetvédelme, az ehhez szükséges eljárás megkezdődött.

A magyar borok minősége sokat javult köszönhetően többek között a borkiválósági programnak, a fajtaváltásnak, egyre népszerűbbek a fűszeres, gyümölcsös, könnyű borok – mondta. Ez az alföldi borvidékek számára is nagy lehetőség – tette hozzá.

Az új szőlőfajtákkal sikerült a piacból egy jelentős részt visszahódítani belföldön – mondta, megjegyezve, hogy a harmadára esett vissza az olasz borimport.

A továbblépéshez e területen szerinte alapvető, hogy a magyar emberek a magyar borokat vásárolják, amit olyan népszerűsítő rendezvényekkel is ösztönözni lehet, mint a szatymazi bormustra, amelyre idén mintegy 90 tételt neveztek – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!