piaci körkép

2019.06.06. 07:00

Sokat drágult a zöldség és a gyümölcs, kevesebb is fogy

Az időjárás miatt rendkívül megdrágult a zöldség és a gyümölcs. Az ember kosárral a kezében a piacon és az üzletekben szembesül azzal, hogy a köret majdhogynem drágább, mint maga a hús.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Színes és bőséges volt a szerdai piac Szekszárdon. Kínálatból és vevőből sem volt hiány. Több helyen is árultak epret. Messziről nagyon jól mutatott a négyszáz forintos ár a félkilós dobozok mellett, de amikor az ember közelebb ment, akkor szembesült a ténnyel, hogy amit négyszáz forintért kínálnak, az vagy nagyon éretlen, vagy nagyon sérült. Felét így is, úgy is, ki kellene dobni. Az ötszáz forintos ajánlat jobban megérte, pláne, mivel az hibátlannak tűnt.

Cseresznyét csak két helyen árultak. Az egyik árusnál kis tálcába volt szedve a szép, nagy, érett gyümölcs. Ezt – nem tudni hány deka – ötszáz forintért kínálták, a másik kofa kilós árat jelölt meg, itt ezerötszáz forintot kértek kilójáért. Egyelőre egyik helyen sem tolongtak a vevők a cseresznyéért.

A legolcsóbb helyen háromszázhúsz forintot kértek az újburgonya kilójáért, ám itt a mérete meglehetősen aprócska volt. Az újburgonya tehát közel ugyanannyiba került, mint az ókrumpli. Érdemes volt megfontolni, melyiket választja az ember. Vannak olyan ételek, amelyek nem olyan ízletesek újburgonyából, de a petrezselymes krumpli nehezen elképzelhető enélkül.

Talán a legtöbbet éppen a petrezselyemgyökér drágult az elmúlt hetekben. Kilójáért kétezer forintot kértek, de aki türelmesen végigjárta a piacot, az talált magának olcsóbban is, csokorba kötve kétszázötven forintért.

Már lehet venni a kereskedőktől sárgabarackot, kopaszbarackot és dinnyét is. Igaz, még egyik sem hazai termék. A felsoroltakból legkorábban – akár két héten belül – a korai fajta hazai sárgabarack már megjelenhet a piacokon.

Még lehet pótolni a palántákat

Palántából még mindig van bőven, bár a legtöbb kiskertész már elültette a paradicsomot, paprikát, padlizsánt, tököt, dinnyét, cukkinit. Az időjárás miatt azonban sokan panaszkodnak, hogy vagy kidőlt a palántájuk, vagy lesárgult, így azokat sürgősen pótolni kell. Idén az járt jobban, aki később ültette ki a növényeket, annak ellenére, hogy az április az átlagosnál melegebb és szárazabb volt. A hűvös és csapadékos május ugyanis nem kedvezett az érzékenyebb palántáknak, mint például a dinnye vagy a paprika.

Szombaton lesz Medárd, ha ismét csapadékosra fordul az idő, még nagyobb drágulásra kell számítani.

 

Néhány termény piaci ára tavaly ilyenkor és most (Ft/kg)

2018/2019

Petrezselyem 900/2000

Burgonya, régi 120/370

TV-paprika 550/900

Paradicsom 350/450

Cseresznye 300/1500

Eper 500/500

Uborka, apró 350/450

Vöröshagyma 250/410

Forrás: szekszárdi piac június első hete

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!