Kata

2019.01.16. 11:15

Varga Mihály: egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint.

Január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A pénzügyminiszter ismertette: 2019-ben tovább emelkedett 8 millió forintról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség értékhatára, ami így megegyezik a kisadózók tételes adója (kata) bevételi határával.

A katát választó vállalkozás főszabály szerint havi ötvenezer forint megfizetésével az összes adó és járulékterhét letudja, és a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira is jogosultságot szerez

- tette hozzá.

Felidézte, hogy az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013 január elsejével indult, akkor 76 ezren választották. Mára Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott.

Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint.

Az általános forgalmi adó alanyi mentességénél a bevételi határ növeléséhez uniós egyeztetés kellett – idézte fel. A kormány az uniós tárgyalások során elérte, hogy a kisvállalkozásoknak évi 12 millió forintos értékhatárig nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük, és áfa bevallást sem kell benyújtaniuk.

Az alanyi mentességet választó katás vállalkozásoknak 2020-ban kell majd egy nyilatkozatot benyújtaniuk a 2019-es évről, ami szintén jelentős könnyítés

- mondta.

Közölte azt is, hogy a napokban minden katás vállalkozót emailben tájékoztat a Pénzügyminisztérium a kedvező változásokról.

Az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépésekkel az unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó.

Az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyek adóbevallását. Idén az érintettek köre az egyéni vállalkozókkal bővül – sorolta a miniszter.

A jövőben is folytatják a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztrációs terhek csökkentését – mondta Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyugdíjelőtakarékossági kötvény kibocsátásának elindítását idén az első félévben tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában