az időjárás miatt

2019.06.16. 07:57

Várni kell még a magyar dinnyére

Pár hetet késik a szezon.

Forrás: Shutterstock

Július első napjaiban már kapható lesz a hazai dinnye, a szezon valamivel később kezdődik. A szakemberek annak ellenére jó esztendőre számítanak, hogy az időjárás feladta a leckét. Az ültetések időpontjának széthúzásával várhatóan a piaci gondok is elkerülhetők az idén – írta a Magyar Nemzet.

Június utolsó, illetve július első napjaitól jelenhet meg nagy mennyiségben a magyar dinnye, az időpont az átlagos szezonkezdethez képest egy-két hetes csúszást jelent.

Ennek oka, hogy az ültetés után a szokásosnál hűvösebb volt – mondta a lapnak Ledó Ferenc.

A FruitVeB elnöke szerint ugyanakkor a mostani kánikula felgyorsíthatja az érést, mivel a dinnye fejlődését alapvetően segíti a forró és száraz időjárás.

Összességében eddig biztatók az idei dinnyeszezonra vonatkozó kilátások, ám több problémával is meg kell küzdeniük a termelőknek – részletezte a szakember.

A csapadékos május miatt az ültetvények gyomosak, a gyomlálást pedig kézzel kell elvégezni, ami nagy kihívást, megterhelő munkát jelent.

Ugyanakkor ez elkerülhetetlen, különben a gyomok elnyomják a termést. Szintén fontos feladat a növényvédelmi munkák elvégzése, mivel a gombásodás a dinnyét is érinti.

Ledó Ferenc azt is mondta, arra ösztönzik régóta a termelőket, hogy az ültetés időszakát húzzák szét, ne egyszerre ültessék a növényt.

Ez a piaci viszonyok miatt előnyös: július 15-ig jellemzően a spanyol és a görög dinnyék uralják a piacot. Eddig az időpontig a hazai termés a belső piacot kell hogy ellássa.

Július közepétől a mediterrán országokban leterem a dinnye, ezért azt követően már a magyar termés jelenik meg az exportpiacokon is, így a belső kereslet kielégítése mellett már a kivitelt is szem előtt kell tartani. Ha a termőterületek jelentős részén idejekorán érik meg a dinnye, az már problémát jelenthet az értékesítésnél. Ledó Ferenc szerint nem várható az idén túlkínálati időszak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában