Lélekjelenlét

2018.06.11. 08:54

Oroszlán Szonja életet mentett

Gulyás Buda operatőr súlyos sérüléseket szenvedett egy motorbalesetben. Az úttesten feküdt, mikor a színésznő rátalált és a segítségére sietett.

Budapest, 2012. február 24. Oroszlán Szonja színésznő a DTK - D. Tóth Kriszta Show című talkshow TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. A műsor kéthetente jelentkezik az m1 csatornán, amelyben D. Tóth Kriszta, az egykori híradós, brüsszeli tudósító és meseíró új szerepben mutatkozik be.

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

A hatvankilenc éves, nemzetközileg is elismert filmes szakember Fóton, a Kölcsönlakás című vígjáték forgatásán dolgozott Szonjával együtt. Motorral indult haza, de nem érkezett meg: Szonja talált rá, ahogyan balesetét követően eszméletlenül feküdt összetört járműve mellett – foglalja össze a történteket a Bors Online.

„Nem tudunk sok mindent, csak amit egymástól hallunk. Buda hazaindult, de balesetet szenvedett. Az út kö­zepén feküdt eszméletlenül, véresen, mellette az összetört, többmázsás motorja. Nem sokkal utána Oroszlán Szonja is hazaindult és rátalált” – mesélte egy stábtag a portálnak. A nyilatkozó elmesélte, hogy Szonja hívta a mentőket és értesítette Buda nevelt fiát, mert Gulyás feleségét, Gór Nagy Máriát nem merte hívni. A férfit a mentők kórházba szállították. A Bors értesülése szerint agyrázkódást szenvedett, teste tele volt zúzódásokkal és nyílt sérülésekkel, melyeket a sebészek összevarrtak.

A portálnak sikerült elérnie Gór Nagy Máriát is, aki azt mondta: A hír sajnos igaz, de bővebben nem szeretnék erről beszélni. Csak annyit, hogy nem tudok eléggé hálás lenni Szonjának, amiért megmentette Buda életét. Szerintem ő volt Buda őrangyala, a sors keze, hogy emiatt a szerep miatt hazautazott Amerikából – mondta.

Borítókép: Oroszlán Szonja. Forrás: MTVA/Zih Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!