imád énekelni

2018.11.26. 11:45

Zavarában Koós Jánosnak adta ki magát Soltész Rezső

Lírai dallamai és jellegzetes hajfürtjei rajongók tízezreit hozták lázba annak idején, de a mai fiatalok már nem mindig ismerik fel.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Koszticsák Szilárd

A mindig derűs énekes ma már visszafogott frizurát visel, de 73 évesen sem áll le. Szombaton a BOK csarnokban, a Nyugdíjas Expón lépett fel.

Mindig kellemes érzéssel tölt el, ha énekelhetek, pláne, ha a hallgatóközönség miattam érkezik – mondta a borsonline.hu-nak nevetve az énekes, aki 1968-ban, a Ki mit tud? után lett egy csapásra népszerű.

Amikor berobbantam a Szóljon hangosan az ének című nótámmal, azt gondoltam, hogy nagyon pörgős táncdalénekes leszek, aztán később, amikor a lírai dalok felé fordultam, minden megváltozott. Szentimentálisabb, érzelmesebb előadó vált belőlem, az ilyen stílusú dalokat a rajongóim is szívesen hallgatják – magyarázta Soltész, akinek hallgatósága többnyire az idősebb korosztályból áll, ők ugyanis még tudják, hogy ki az a Soltész Rezső.

A mai fiatalok közül már nem mindenki ismer fel, ezzel nem olyan régen kellett szembesülnöm. Meghívtak egy sajtótájékoztatóra, amire rajtam kívül elég sok művész volt hivatalos. Az utolsó között érkeztem a rendezvényre. A recepción nagyon helyes, gimnazistakorú hoszteszlányok vártak, akik névsorral a kezükben fogadtak. Mit sem sejtve odaléptem, mire ők megkérdezték a nevemet. Hirtelen lefagytam, azt sem tudtam, hogy mit mondjak, majd azt feleltem: Koós János. Gondoltam, veszik a poént, de ők belebújtak a névsorba, és elkezdték keresni. Roppant kellemetlenül éreztem magam, elnézést kértem tőlük, és bemutatkoztam.

Korábban sosem fordult velem ilyen elő, de be kellett látnom, változnak az idők. Viszont büszkén mondhatom, hogy a Szóljon hangosan az ének című dalomat a mai fiatalok is ismerik, hiszen minden buliban szerepel. Ugyan fiatalabb és ismertebb már nem leszek, egy viszont biztos: addig szól hangosan az ének, míg élek és énekelek!

Borítókép: Soltész Rezső énekel az 1967-68-as táncdalfesztivált felidéző showműsorban a Papp László Budapest Sportarénában 2018. január 13-án.

Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában