tartalmas és izgalmas

2019.04.05. 17:51

Átadták a Fonogram díjakat

Az idei gála új helyszínen, új műsorvezetőkkel és kiemelkedően színvonalas, nagyon izgalmas produkciókkal vonult fel a RaM Colosseumban. Az csak hab volt a tortán, hogy Lábas Viki élőben szólt be az Animal Cannibals-nek és Krúbi két díjat is elvitt – ő azon kevesek egyike volt, akinek dupla díjazása sokakat meglepett. Érthetetlenül. Szubjektív beszámoló tényszerű adatokkal.

Szaniszló Hajni

Forrás: Fonogram.hu

Felemelő érzés volt látni, amikor Palya Bea átveszi a díját és beszél a zenésztársairól vagy ahogyan Rutkai Bori a maga különleges bájával köszöni meg, hogy az övé lett az év gyerekzenei albuma. Iván Szandra – aki Ruby Harlem nevű zenekarával a tavalyi év egyik legüdébb színfoltjává vált a hazai zenei életnek – kiemelte, hogy tavaly még csak nézőként vett részt a gálán, most pedig díjazott:

érdemes erre az alázatra és profizmusra figyelni a dalaikban is. Ha jót akarunk a lelkünknek, érdemes őket hallgatni.

Sokan meglepődtek Krúbi dupla díján, pedig a szemtelenül bátran a dalaihoz, a szövegekhez és a zenéhez nyúló srác teljesen jogosan van a pályán – még ha nem is tudta személyesen átvenni a díjat.

Nem volt meglepetés Caramel, a Margaret Island és a Szenes Iván album díjazása, ahogyan az sem, hogy az AK26 is hazavitt egy trófeát – a Blöff nagyot ment tavaly minden fronton és Hiroék pofátlan lazaságát sem lehet elvitatni, s ez a dalaik sikerességében is nagy szerepet játszik. Életműdíjat kapott Göczey Zsuzsa, aki több évtizedes zeneipari tevékenységével érdemelte ki a kitüntetést. A másik életműdíjat Lerch István kapta.

A díjazottak listáját mindenki megtalálja ide kattintva.

Most pedig lássuk a gálaműsort!

Nyitányként egy olyan, iszonyúan hangulatos zenei kavalkádot kaptunk az arcunkba, hogy csak pislogtunk.

A Roma Soul és a Fricska Táncegyüttes Oláh Gergővel az élen, Trap kapitány zseniális beatbox őrületével és Farkas Izsák hegedűjátékával kiegészítve alapozta meg az este színvonalát. A Nadara című dal a Szívünkkel lelkünkkel korong egyik leghatásosabb nótája és ezt ők is jól tudták, amikor kiválasztották azt az estéhez. A teljesen mai stílusba öltöztetett táncosfiúk pedig profin hozták az autentikus cigányzenéhez illő, ugyanakkor a dal techno-trap betétjeihez is illeszkedő táncot – az este egyik legerősebb produkciója volt ez a nyitány.

Szintén a tavalyi év egyik nagy durranása volt az X-Faktor nyertes USNK, akik ByeAlexnek köszönthetően azonnal milliós nézettségre tettek szert a videómegosztón. Rájuk lehet azt mondani, hogy berobbantak. Az már más kérdés, hogy kinek mennyire tetszik, amit csinálnak – mindenki döntse el maga. Robbanás volt a tegnap esti, AWS-el közös fellépésük is, de főleg az Eurovízión hazánkat tavaly képviselő metal zenekar miatt. A USNK nem adott hozzá sokat a produkcióhoz: az Idő című dal élőjét egyértelműen Siklósi Örs vitte el az AWS élén. Keveredett a produkcióba egy kis doom-step is, persze a metal alapok megtartásával és a USNK rapbetétjeinek integrálásával együtt.

Caramel fellépése volt az a produkció, amely Balogh László dobjátékával és Kardos Norbert zseniális billentyűbetétjeivel hatványozottan tette élvezetessé az estét.

A szintén díjazott Molnár Ferencet, aki egyébként megváratta Szűts Lászlót – a Mahasz elnökét, aki minden Fonogram gálán átadja a díjakat –, miközben bejelentették, hogy ő nyert, Caramel hátul pihent a produkcióját követően. Pár perc eltelt, mire a színpadra lépett és teljesen meghatottan mondta el, hogy 2006-ban a Fonogram díja átvételekor gyakorlatilag ugyanez történt vele.

Ganxsta Zolee és a Kartel a Talamba közreműködésével adta elő az egyik legnagyobb slágerét, a Jó, a rossz és a csúf címmel, majd pedig Tóth Gabi, Tóth Vera és Charlie adott elő Lerch István életművéből két dalt.

Ez volt a 14. Fonogram díjátadóm, amelyen részt vettem. Friss érzésekkel és élményekkel a lelkemben nem tudom elvitatni, hogy az idén a RaM Colosseumba költöztetett díjátadó

életem top három Fonogramja között foglal helyet.

Színes, tartalmas, izgalmas és élménydús gála részese lehettem.

" target="_blank" rel="noopener">Itt nézheti vissza a teljes díjátadót!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában