Bulvár-celeb

2021.04.09. 20:00

„Én vagyok az a kislány, akit megmentettél”– szívmelengető történet

A Hajdú-bihari Naplón keresztül üzent egymásnak Vékás Gréti és Tímár János, akik 14 évvel ezelőtt egy életveszélyes helyzetben találkoztak és egyikük sem felejti el ezt soha.

Forrás: haon.hu / Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy / Hajdú-Bihar MKI

A Napló megkereste a 18 esztendős Vékás Grétit, illetve megmentőjét, Tímár János debreceni tűzoltót, akik 14 évvel ezelőtt találkoztak, és a kislány ennyi idő elteltével személyesen szeretett volna köszönetet mondani azért, amiért a férfi megmentette az életét. Gréti halványan emlékszik vissza a történtek részleteire, azonban tudja, nagyon megrémült, hiszen még kicsi volt. Az édesapjával érkezett látogatóba a nagyszülőkhöz, akik éppen nem tartózkodtak otthon. A tízemeletes társasházban kigyulladt egy lakás, a lépcsőház füsttel telítődött, és a füst hamar elérte őket is – ekkor érkezett a megmentő. – Emlékszem, apa nyugtatott, biztosan hamar felérnek hozzánk a tűzoltók – ez így is történt, hozzánk Tímár János ért fel a leghamarabb, ölébe vett és azonnal lerohant velem, hogy ne essen semmi bajom – írja a haon.hu.

„Nem minden szavára emlékszem, de arra igen, hogy azt mondta: bátor kislány vagy!”

– Régóta gondolkodtam rajta, hogy talán egyszer felkereshetném. Ezt csak megerősítette a padlásunkon tárolt régi Napló újság, amit néhány hete édesanyámmal találtunk. A tizennégy évvel ezelőtti lapszámban volt rólunk egy kép, megörökítették a pillanatot, amikor kimentett. A fotó láttán úgy éreztem, eljött az idő, fel kell keresnem – osztotta meg gondolatait a napilappal elsőként.

– Megható volt a pillanat, amikor múlt hét szombaton találkoztunk. Láttam rajta, nagyon meglepődött, de ez nem is csoda, hiszen most látott először azóta, hogy megmentette az életemet. Talán az élet akarta így, de éppen egy tűzoltó udvarol nekem, akivel teljesen véletlenszerűen találkoztam egy buliban. Már a megismerkedésünk elején elmeséltem neki a történetem, és ő is azt javasolta, hogy találkoznom kell a megmentőmmel – mondta mosollyal az arcán. Majd üzent a debreceni tűzoltónak:

„Köszönöm, amit értem tettél, a jövőben ugyanígy cselekedj!”

Leírhatatlan érzés

Tímár Jánost is elértük, akit azóta már számtalan esethez riasztottak, mégis emlékezett a kislányra. Amint a Naplónak elmondta, akkoriban a mentőcsoport tagja volt, a hasonló eseteknél pedig mindig úgy kell eljárni, hogy fentről kezdik a mentést, ugyanis ha a földszint füsttel telítődött, akkor már az emeleten is „baj” van. – Amikor felértem, a kislány nagyon rémült volt, de ezen nem is kell meglepődni, a felnőtteket is megrázzák a hasonló események. Ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam, nagyon bátor és ügyes volt Gréti. A mentés közben elmagyaráztam neki, hogy nem lesz semmi probléma, leviszem épségben, és hamarosan újra találkozhat a családtagjaival – mondta. Majd összegezte, milyen érzés volt számára, hogy a fiatal lány felkereste.

„Nem beszélek mellé, nagyon meglepődtem és meghatódtam, egyáltalán nem számítottam rá, hogy egyszer még valaha látom.”

– Sok hasonló esettel találkoztam már, de olyan még soha nem volt, hogy valaki személyesen felkeressen, és megköszönje, amit érte tettem. Bevallom őszintén, ezekért a pillanatokért éri meg tűzoltónak lenni, és kívánom minden bajtársamnak, éljék át, amit én napokkal ezelőtt. Az, hogy sikerült egy picike gyermek életét szebbé tennem, és valószínűleg örökre benne leszek az emlékeiben – ez leírhatatlan érzés. Nem is tudok mást mondani, csak üzenem: nagyon ügyes voltál, Gréti! Így tovább ezután is! – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában