2021.10.13. 06:25
Kínos! Majka bevallotta, miért ivott a Sztárban sztár leszek élő adásában
A rapper a műsor közepén tett arra utalást, hogy alkoholt iszogatott adás előtt.
Forrás: Bors
Tóth Gabi és Pápai Joci már nem először, míg Köllő Babett és Majka idén csatlakozott a produkcióhoz, ennek azonban nyoma sincs, a kémiának köszönhetően poénokban nincs hiány – írja a Ripost. A tökéletesen összeszokott stábban mindenki tudja a feladatát, és bár a képernyő előtt ülők a szünetekben nem látják, mi zajlik a stúdióban, a jelenlévőknek ezek a pillanatok is rendkívül szórakoztató perceket adnak.
A szórakozás szempontjából sok múlik a mestereken is, akik közül most Majka volt igazán elemében. A rapper a műsor közepén tett arra utalást, hogy nem csak vizet ivott az adás előtt, sőt, a reklám ideje alatt abból sem csinált titkot a jelenlévők előtt, hogy az előtte lévő víz helyett egy „csinos” pohár került minden alkalommal az asztalára, amiből előszeretettel fogyasztott.

A műsorban Urbán Edina produkciója után bevallotta, hogy a show előtt már iszogatott.
„Figyelj, nagyon boldog vagyok! Elkezdtem piázni, és nagyon jó ez a műsor! Vicces, tényleg élvezem”
– mondta a rapper.
A Bors megkereste Majkát, hogy árulja el, mit ivott az élő adás ideje alatt. A válasz a lap október 12-i számában található meg.
Bulvár-celeb
- Kisoroszlán barangolt Szabadkán (videó)
- 35 év után kerültek elő Cindy Crawford meztelen képei
- Labancz Lillára rá sem lehet ismerni, nagyon megváltozott
- Nem tette hűtőbe a spagettit, hiába forralta fel, mielőtt megette, belehalt
- Saját testőre van a fiatal magyar milliomosnak