Ennyi volt

2022.04.05. 10:30

Dráma a sztárvilágban: ismét szakított két magyar híresség

Janza Kata a közösségi oldalán jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata Pesák Ádámmal.

A pár öt együtt töltött év után a Facebookon jelentette be, hogy kapcsolatuk zátonyra futott. A színésznő egy hosszú bejegyzésben részletezte, miért jutottak erre a döntésre 22 évvel fiatalabb párjával – szúrta ki a Bors.

 

„Tudjuk, hogy a jelen helyzetben a világ és közvetlen környezetünk is sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva, mint a mi személyes életünk történései. Vannak azonban olyanok, akiket ez mégis érdekel, miattuk írjuk most ezt a közleményt” – kezdődik az írás.

 

„Jó érzés, hogy a közönségünk meg akar ismerni minket, és amikor úgy adódik, velünk örül a boldogságunknak. Közszereplőként azzal is tisztában vagyunk, hogy ez esetben úgy korrekt, ha az életünk nehezebb szakaszait sem titkoljuk el. 

 

Forrás: Instagram

 

Ezen a fórumon, egyetlen alkalom erejéig tájékoztatjuk azokat, akik erre kíváncsiak, hogy privát kapcsolatunk véget ért. Tesszük ezt azért is, mert viszonyunkat a sajtóval eddig a kölcsönös tisztelet jellemezte, és nem szeretnénk, ha ez a jövőben másképp lenne. 

 

Bízunk benne, hogy ezzel az információval egyszer és mindenkorra elejét tudjuk venni annak, hogy olyan cikkek szülessenek rólunk, amelyekben mi nem működtünk együtt az újságírókkal” – olvasható Janza Kata Facebook-oldalán.

 

„Öt közösen töltött év után számunkra természetes, hogy szeretettel gondolunk egymásra. A közönség továbbra is láthat együtt minket a színpadon vagy más fellépés alkalmával, de a privát életünket a továbbiakban egymás nélkül képzeljük el. 

Kettőnkkel és a szakításunkkal kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni a jövőben. 

Ezúton kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben, és ne keressenek minket ebben a témában. Közleményünk csak teljes terjedelmében közölhető, és minden olyan megjelenés, ahol jelen információktól eltérő tartalommal találkozunk, jogi lépéseket von maga után” – zárta sorait a színésznő. 

 

Borítókép: TV2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában