2023.05.17. 09:58
Ismét összeházasodtak, csodálatos ruhában ment férjhez Gáspár Bea
Hetedszer mondták ki az igent a közös 30 évük alatt.

Forrás: Facebook
1993-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, így idén már a harmincadik házassági évfordulójukat ünneplik. Gáspár Bea és Gáspár Győző szerelmének története olyan, mint egy hollywoodi film: mélypontokkal, magasságokkal, euforikus pillanatokkal és szomorú percekkel. Bárhogy is, kitartanak egymás mellett, eddig hétszer keltek egybe.
Utoljára éppen a múlt hétvégén házasodtak össze újra.
A felsorolt sok esküvő máig mind szép emlék Győzőék életében. A végtelenségig lehetne sorolni azokat a pillanatokat a három évtizedből, amikre meleg szívvel gondolnak vissza. Mégis van olyan, amelyik kiemelkedik mind közül – mesélték a Hot! magazinnak.

– Szép volt, amikor kiderült, hogy terhes vagyok.
A tenyerén hordozott. Evelinnek nagyon örült, Virág pedig tervezett baba volt, őt is nagyon akartuk. Akkor is minden óhajomat leste. Sokkal figyelmesebb volt, mint a hétköznapokon. Állítja, hogy nem hisztis, de nagyon az, pedig rám mondja mindig. Ha mégis az vagyok én is, akkor annak oka van.
Hogy Győzike és Bea asszony miket meséltek még az együtt töltött, kalandos három évtizedről, azt megtudhatja a Hot! magazin legfrissebb számából.

Bulvár-celeb
- A TV2 két sztárja most először vezet együtt műsort (videó)
- Szoboszlai Dominik és a Liverpool már húsvétvasárnap bajnok lehet
- Ennyi idő után biztonságos a volán mögé ülni, ha lecsúszik egy-két rövidital
- Köllő Babettel kezdődik a Határtalan szerelem
- Egy rossz reggeli rutin hazavágja az egész napot – ezeket a szokásokat jobb kerülni