2024.09.27. 11:00
Vágyott ajándékával, hófehér koporsóban temetik a meggyilkolt tiszarádi kislányt
Nagyapja mellé helyezik majd örök nyugalomra a 12 éves Rebekát.
Hófehér koporsót venne a meggyilkolt Rebekának a család
Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Fotó: lisyl
Rebekával egy nála húsz évvel idősebb férfi végzett elképesztő kegyetlenséggel. A gyermeket az anyja a kislány nagymamájára bízta. Az idős asszony viszont a családnál lakó ismerősét kérte meg, hogy kísérje el Rebekát orvoshoz – írja cikkében a Ripost.
El is indultak, ám haza már nem értek. Útközben összevesztek, majd a beteges hajlamú férfi egy erdős területre hurcolta, ahol megfojtotta és sorsára hagyta a gyermeket. B. Dávid kihallgatásakor azt állította, hogy szerelmi kapcsolatban állt a kislánnyal.
A magyar jog szerint a beleegyezési korhatár 14 év, vagyis az esetleges nemi kapcsolat akkor is erőszaknak minősül, ha a gyermek nem ellenkezett.
A rokonok egyébként kizártnak tartják, hogy Rebeka viszonozta volna Dávid érdeklődését, ugyanis szerintük kifejezetten utálta a férfit.
Virrasztanak érte
„Legalább százan, de lehet, hogy többen is összegyűlünk, és Rebekáról beszélgetünk. Ezt a kislányt mindenki szerette” – mondta elcsukló hangon egy neve elhallgatását kérő rokon.
Nagy szegénységben élt. Sosem volt igazából saját játéka, de még egy babája sem, pedig vágyott ezekre. Az utóbbi időkben azt mondogatta, hogy szüksége lenne egy telefonra, hiszen már az iskolatársainak is van. Most a család összeadja neki a pénzt egy készülékre, hogy a hófehér koporsójába tehessük
– árulta el tervüket a családtag.
A rokonság azt tervezi, hogy Rebekát a nagyapja mellett helyezik majd örök nyugalomra.
Bulvár-celeb
- Hűha! Több millióan figyelték a szexi pózban vonagló bombázót
- Ezt nem tudja feldolgozni: összeverték és elrabolták az Ázsia Expressz sztárját
- Csak erős idegzetűeknek: megmutatta sérülését Horváth Éva
- Megdöbbentő: Schóbert Lara sorsát pontosan megjósolták
- Előkerült Suhajda Szilárd egyik utolsó üzenete