2025.02.24. 19:19
Mikortól érezzük magunkat felnőttnek?
Bár jogilag 18 évesen válunk felnőtté, egy új kutatás szerint az emberek többsége csak jóval később érzi magát igazán annak. A legtöbben az első, igazán felnőtt érzést akkor élték át, amikor saját maguk kezdték el fizetni a számláikat.

Egy kutatás arra volt kíváncsi, mikor érezzük először azt, hogy valóban felnőttek vagyunk
Forrás: Shutterstock
Fotó: New Africa
Egy amerikai felmérésben generációkat hasonlítottak össze, és az eredmények mindenkit megleptek: a felnőttség érzése általában 27 éves korban következik be – tudta meg a Bors.

Fotó: VH-studio / Forrás: Shutterstock
A Talker Research és a Life Happens biztosítótársaság által végzett tanulmányban 2000 résztvevőt kérdeztek meg, köztük a Z generációs fiatalokat, a Y generáció tagjait, a X generációsokat és a Baby Boomereket - írja az Unilad. A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, mikor érezzük először azt, hogy valóban felnőttek vagyunk – és miért éppen akkor.
Ebből az derült, ki, a legtöbben a pénzügyi mérföldköveket említették, mint a felnőtté válás egyik fontos pillanatát. A megkérdezettek 56 százaléka szerint az első, igazán felnőtt érzés akkor jött el, amikor saját maguk kezdték el fizetni a számláikat, míg 45 százalékuk úgy vélte, ez a pénzügyi függetlenség elérésével történt meg.
Kinél mikor következik be a felnőtté válás fordulópontja?
Nem meglepő módon a válaszadók 46 százaléka szerint a szülői ház elhagyása jelentette a fordulópontot, míg a Z generáció tagjai közül 53 százalék azt állította, a felnőtté válás egyik legfontosabb lépése az életbiztosítás megkötése volt.
Azonban nem mindenki érzi azt, hogy szívesen lépne be a felnőttkor terheibe: a megkérdezettek 56 százaléka szerint több pénzügyi felelősség hárul rájuk, mint amit kezelni tudnak, míg 71 százalék úgy véli, sokkal nehezebb ma felnőttnek lenni, mint 30 évvel ezelőtt.
Mit gondolnak a különböző generációk a felnőttéválás kitolódásának okáról? Megtudhatja, ha ide kattint.
Bulvár-celeb
- Így használja fel a megmaradt húsvéti sonkát!
- Figyelmeztető jelek, amelyeket a teste küld, ha segítségre van szüksége
- Ezeket a növényeket ültesse egymás mellé, hogy gyönyörű legyen a kertje
- A fogmosás elhanyagolása szívrohamot okozhat
- Így ünneplik a húsvétot a nagyvilágban (videó)