Ingatlanpiac

2018.01.30. 08:03

Töretlenül emelkedik a fővárosi panelek ára

Tavaly Budapesten tovább nőttek a lakótelepi panelek árai, és egyelőre nincs jele a folyamat mérséklődésének, a legdrágább ingatlanok a Vizafogón és Gazdagréten találhatók, ahol a panellakások átlagos négyzetméterára tavaly meghaladta a 400 ezer forintot – közölte a Duna House.

Debrecen, 2017. július 12. Panelház utólagos külsõ hõszigetelésén dolgoznak szakemberek a debreceni Cívis utcában 2017. július 12-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Vizafogón és Gazdagréten 2016-ban még átlagosan 376 000 forint, illetve 357 000 forint volt a lakótelepi lakások négyzetméterára, 2017-ben azonban az átlagárak elérték a 417 000, illetve a 411 000 forintot is.

A közleményben Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője kifejtette: a legnagyobb áremelkedés a káposztásmegyeri paneleknél történt, ahol egy év alatt több mint 80 ezer forinttal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ez egy 50 négyzetméteres lakás esetében 4 millió forinttal is növelhette az ingatlan vételi árát.

Míg 2016-ban a Káposztásmegyeren található ingatlanok átlagos négyzetméterára 266 000 forint körül mozgott, 2017-ben ez az érték 349 000 forintra emelkedett.

A legalacsonyabb (Havanna lakótelep) és a legmagasabb árfekvésű (Vizafogó) paneltömbök közötti árkülönbség 2017-ben 50 százalékra mérséklődött, míg egy évvel korábban még 65 százalékos volt, így jól látható, a kevésbé kedvelt lakótelepeken is erős növekedésnek indultak az árak az elmúlt egy évben – írták.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy vannak azért olyan környékek, ahol nem volt nagymértékű a drágulás. Újpalotán például közel azonos négyzetméterár volt jellemző 2016-ban és 2017-ben is, egy év alatt a 290 000 forintról 313 000 forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár.

Borítóképünk illusztráció. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában