Óriási kedvezmények

2018.11.23. 08:14

Vagyonokat hagyunk ott az outletekben

Az outlet­-centerekben több mint kétszer annyit költenek a vásárlók, mint a belvárosi üzletekben.

Iparági becslések szerint 30 milliárd forintra duzzadt a magyarországi outletpiac, ráadásul ezen a területen a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékos növekedésével szemben már három-négy éve két számjegyű bővülés tapasztalható, ami a jelenlegi kedvező gazdasági környezetben hosszabb távon is fenntarthatónak tűnik – vélekedik Imre Csaba, a piacvezető Premier Outlet Budapest igazgatója, aki a Világgazdaságnak adott interjút.

Az igazgató kifejtette, hogy a biatorbágyi bevásárlóközpontban majdnem kilencven üzlet és körülbelül száz márka található meg, ami csaknem 90 százalékos bérbeadottságot jelent, a jövő év végére pedig 97-98 százalékra tornásznák fel a mutatót, ez pedig lényegében teljes kapacitáskihasználásnak felelne meg. Ezután, akár már 2020-tól, fizikailag is bővülhet a Premier Outlet.

Az elmúlt évben 2011-hez képest 67 százalékkal nőtt a forgalom, 40 százalékkal a látogatószám,

az egy főre jutó költés pedig 27 százalékkal haladta meg a hat évvel korábbit

– sorolta Imre Csaba. Azt is előrebocsátotta, hogy az idén 10,5-11 százalékkal nagyobb bevételt realizálhatnak a bérlőik, mint tavaly. Bár a Premier Outlet 50-70 százalékos Black Friday-kedvezményeket is tartogat, a létesítmény vezetője hangsúlyozta:

az alapkedvezmény eleve 30 százalékos a belvárosi üzletek áraihoz képest, a fix árelőny pedig azt eredményezi, hogy

a vásárlói kosárérték Biatorbágyon legalább a budapesti duplája, közelít a háromszorosához.

A magyar outletpiac másik fellegvára az M3 Outlet Polgár, amely az ország keleti felére, főként Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza vonzáskörzetére támaszkodik. Imre Csaba szerint egy outlet jobbára 100-150 kilométeres körben építhet a vásárlóközönségre, így a nyugat-magyarországi – például soproni, győri – lakosok egy részét a földrajzi közelség miatt vonzhatja inkább az ausztriai Parndorf.

Polgár, 2012. április 29.
Vásárlók az M3 Outlet Centerben, Polgáron.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Thomas Reichenauer, a Premier Outlet Budapestet üzemeltető ROS Retail Outlet Shopping egyik alapítója és ügyvezető igazgatója a lapnak nyilatkozva azt emelte ki a magyar fogyasztási szokások kapcsán, hogy az elmúlt egy-két évben

a sportruházati termékek felől egyre inkább a prémium divatáruk felé tolódott el a kereslet, emellett mind nagyobb igény mutatkozik a különleges táskák, órák és ékszerek iránt.

Mint mondta, a Black Friday ma már nem egy nap vagy egy hétvége, hanem egy bő kéthetes időszak, éppen ezért önmagában nem elég 30-40, helyenként 50-70 százalékos kedvezményeket kínálni, a termékkínálat és a leárazások mértéke mellett egyre több múlik a hatékony online kommunikáción.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható.

Borítókép: Vásárlók az M3 Outlet Centerben, Polgáron.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában