Járvány

2020.06.08. 08:12

Mérnöki kamara: fontos volt, hogy a koronavírus miatt ne álljon le a munka

Érezhető volt az elmúlt időszakban egyfajta beruházói óvatosság, lassulás volt az állami szektorban is, sok önkormányzat pedig újragondolta fejlesztési terveit – mondta a járványhelyzetről Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban az elnök arról beszélt, hogy még a járványtól teljesen függetlenül széles körű felmérésbe kezdtek, amellyel a több tízezres hazai mérnöktársadalomról szerettek volna pontosabb képet kapni.

Mivel március végére, április elejére volt időzítve a kérdések visszaküldési határideje, ez most különösen jól jött, mert így a mérnökök sok tapasztalatot megosztottak arról is, hogy a veszélyhelyzet idején milyen nehézségekkel szembesültek. Az egyik szomorú visszajelzés az volt, hogy a tervezéssel, szakértéssel, műszaki ellenőrzéssel foglalkozó mérnöki cégek – amelyek jellemzően egy-öt fős mikrovállalkozások – több mint a fele nem rendelkezik három hónapnál hosszabb időre elegendő tartalékkal.

Nagy Gyula ismertetése szerint azok a mérnökök, akik nagyobb munkákon dolgoztak, szinte meg sem érezték a járvány kedvezőtlen hatásait. Ám a folyamatosan érkező, kisebb munkákból élő mérnökök és mérnökcégek bizony szembesültek a beruházói óvatossággal és emiatt a megbízások számának csökkenésével.

Mint mondta, az állami szektorban is lassulást éreztek, sok önkormányzat pedig újragondolta fejlesztési, beruházási terveit. Vagyis két, egymással ellentétes válasz volt jellemző: vagy az, hogy „nekem jelenleg nincs munkám”, vagy az, hogy „meg sem éreztem a járványhelyzetet”. Mivel egy-egy tervezés akár több hónapig is eltart, ezért sajnos lesznek olyanok, akik most még ugyan aktívan terveznek, de pár hónap múlva munka nélkül lesznek, mert tavasszal elmaradtak a várt megrendeléseik.

Az elnök a visszaesés mértékét összességében 15-20 százalékra becsülte, de mint mondta, ez a szám önmagában keveset mond, hiszen nagyon eltérő helyzetben találták magukat az egyes vállalkozások, illetve mérnökök.

Beszélt arról is, hogy a tervezésben nem okozott fennakadást az otthoni munkavégzés. A tervezőmérnökök fel vannak készülve, többségük eleve sokat dolgozik otthon, esténként, hétvégenként is. Az elektronikus kapcsolattartás adott, a felhőalapú megoldásokba pedig a világ bármely pontjáról be lehet kapcsolódni. Más a helyzet a beruházások lebonyolításánál.

Az építtető, a megrendelő jellemzően nyitott volt az online munkafolyamatokra, de úgy tapasztalták, hogy egyes kivitelezőknél voltak fennakadások. Sok kivitelező cég ugyanis korábban egyáltalán nem élt a távmunka lehetőségével, így nem volt felkészülve az online felületeken zajló egyeztetésekre – olvasható a Magyar Nemzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában