biztató számok

2020.07.31. 10:45

Gazdasági fellendülést vetítenek előre a legfrissebb béradatok

A kilábalás és a gazdasági fellendülés jeleként értékelte a legfrissebb béradatokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken.

Bodó Sándor a keresetek májusi alakulására reagált az M1 délelőtti műsorában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, ami 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 390 000 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt. Mindkettő 8,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az államtitkár a nehéz gazdasági helyzet miatt különösen jelentősnek nevezte, hogy Magyarországon májusban is jelentős mértékben nőttek a bérek. Egyes ágazatok jelentősen megszenvedték ugyan a járványt, de a bértámogatás, valamint a munkahelyteremtés ösztönzése mind a munkaadókon, mind a munkavállalókon segített

- tette hozzá.

Bodó Sándor szerint a béremelkedés folytatódhat a következő hónapokban is, a kormány pedig ősszel meghosszabbíthatja a támogatásokat, ha azt a járvány kiújulása indokolná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában