összefoglaló elemzés

2021.10.10. 11:55

Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében

A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között.

A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés jutott a kezdő vállalkozásokhoz

- közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Startup Genome évente kiadott Global Startup Ecosystem Report összefoglaló elemzése a világ 250 helyszínét hasonlítja össze és értékeli. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2020 végén kapcsolódott be partnerként a nemzetközi kutatásba. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma ugrásszerű fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóvá váljon – írták.

A 2021-es jelentés a magyar fővárost a feltörekvő városok nemzetközi élmezőnybe sorolja. Ágazati erősségként külön kitér a mesterséges intelligencia és a pénzügyi startupok terén felmutatott magyar teljesítményre.

„A hazai startup élet fellendítéséhez az ITM és az NKFIH kiemelt szakpolitikai támogatással, jelentős keretösszegű pályázati finanszírozással járult hozzá. A tavaly elindított országos egyetemi szintű képzésben már az első tanévben 2100 hallgató vett részt. A Hungarian Startup University Program idén szeptembertől huszonhat felsőoktatási intézmény részvételével folytatódott”

- emlékeztetett Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár a közleményben.

Hozzátette: „A kormány folyamatosan növeli a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) ráfordítások összegét, amely már meghaladta a 700 milliárd forintot. A minden eddigit felülmúló forrásmennyiség jócskán több mint kétszerese a 2010-es költéseknek. 2021-ben sosem látott mértékű kormányzati támogatás, összesen 182 milliárd forint érhető el a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokon. A magyar kreativitás és a nemzetköziesedési folyamatok mellett célzott állami programok is ösztönzik a 20-25 ezer magasan képzett szakembernek munkát adó hazai startup szcéna további bővülését. Népszerű kezdeményezés az inkubátoroknak szóló Startup Factory pályázat, de ide sorolhatók a Hiventures korai fázisú tőkebefektetései is” – áll a közleményben.

A Startup Genome elemzése számos érvvel támasztja alá, hogy miért érdemes egy nemzetközi startupnak Magyarországot választania. Fontos előnyként emeli ki, hogy a természettudományi és műszaki területeken magasan képzett, naprakész gyakorlati tudással felvértezett munkaerő áll rendelkezésre. A központi földrajzi helyzet, a villámgyors cégalapítás, az alacsony társasági adó, a magas életminőséggel társuló visszafogott megélhetési költségek is magyarázzák hazánk növekvő népszerűségét a startup világban.

A jelentés megemlíti a Nemzeti Mesterséges Intelligencia Stratégia fontos szerepét az innovációban. A kiemelkedő cégek közül a 70 millió dolláros kockázati tőke finanszírozással a legnagyobb európai önvezetőjármű-fejlesztési vállalkozásnak számító AImotive, a szoftvertechnológia-fejlesztő Bitrise, az elektronikus fizetési megoldást szállító Barion és a Codecool oktatási startupot nevesíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában