Beruházás

2022.01.28. 10:51

Szijjártó: 413 munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központja Magyarországon

A miniszter beszámolt arról is, hogy a német cégek jelentik a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.

A német áruházlánc, a Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ecseren.

 

A tárca közleménye szerint beszédében a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány jelentősen lelassította a beruházások ütemét világszerte, globálisan 42 százalékkal estek vissza a közvetlen tőkebefektetések és számos fejlesztési döntést elhalasztottak.

Hozzátette: eközben a magyar beruházásösztönzési rendszer komoly sikereket tudott felmutatni, ugyanis Magyarországon a körülmények ellenére is rekordot döntött tavaly a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal.

Kiemelte, mindez közelebb viszi Magyarországot a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, amit jól mutat, hogy a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most.

„Magyarország akkor lehet erős, ha erős a gazdaság, ehhez pedig beruházásokra van szükség. Minél több beruházás és munkahely jön létre, annál több esélyünk van arra, hogy győztesként kerüljünk ki ebből a nehéz időszakból” – szögezte le.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a német cégek jelentik a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a két ország közötti kereskedelmi forgalom csúcsot döntött 2021-ben.

 „A magyar–német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a Lidl a legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi vállalat egész Európában, így a beruházásnak abban is nagy szerepe van, hogy a magyar termelők árui eljussanak a külföldi piacokra.

A Lidl 2004-ben nyitotta meg Magyarországon az első üzleteit. Mára csaknem kétszáz áruházzal és négy logisztikai központtal van jelen az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában