Beruházás

2022.01.18. 13:28

Szijjártó: folytatódik az adócsökkentésre épülő gazdaságfejlesztési stratégia (videó)

Az elmúlt években elért gazdasági sikerek lehetővé teszik, hogy a kormány folytassa adócsökkentésre épülő gazdaságfejlesztési stratégiáját – közölte kedden a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Viastein Kft. biharkeresztesi üzemavatásán vett részt. Az építési betontermékek gyártásával foglalkozó magyar cég beruházásának értéke 15 milliárd forint, amelyhez az állam 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 220 új munkahely teremtését.

Elmondta, hogy két nehéz éven van túl a világ, amikor

a koronavírus-járvány gyakorlatilag foglyul ejtett mindenkit: a politikát, a gazdaságot, az embereket.

Kiemelte, hogy ebben az időszakban a hírek világszerte gyárbezárásokról, tömeges munkanélküliségről szóltak, ugyanakkor Magyarország gazdasági szempontból minden idők egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött. Erre példaként említette, hogy tavaly megdőlt a foglalkoztatás, az exportteljesítmény és a beruházások rekordja is hazánkban, ez pedig szerinte még rendes körülmények között is komoly eredmény lenne.

A rekorddöntések és az ezek következtében létrejött 6,4 százalékos gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy folytassuk az elmúlt évek adócsökkentésre épülő gazdaságfejlesztési stratégiáját

– jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az új üzem mintegy 40 százalékban exportra fog termelni, átadása pedig újabb lendületet ad a magyar építőiparnak.

Leszögezte, hogy az építőipar a gazdaság stratégiai ágazatává nőtte ki magát, amely 2017-ben 30 százalékkal, 2018-ban 21 százalékkal, 2019-ben 20 százalékkal növelte a teljesítményét. Ez a bővülés tavaly novemberig 11 százalékos volt. Tájékoztatása szerint a szektorban jelenleg 380 ezren dolgoznak, nagyjából 100 ezerrel többen, mint tíz évvel ezelőtt.

A járvány teljesen új világgazdasági korszakot nyitott, ezért az építőipar teljesítményének dinamikus javulása a lehető legjobbkor jött

– mondta a miniszter. Kitért arra is, hogy az ágazat hazai tulajdonban lévő szereplői is folyamatosan erősödnek, és mára a világpiacon is versenyképes termékeket állítanak elő.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az építési betontermékek gyártásával foglalkozó Viastein Kft. üzemének felavatásán Biharkeresztesen 2022. január 18-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában