Beruházásösztönzés

2022.02.01. 12:51

Varga Mihály: a kormány a Hungerit beruházását 1 milliárd forinttal támogatta

A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy a program révén 2015 óta a nagyvállalatok több mint 510 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg, amelyek nyomán 3860 új munkahely jött létre. E fejlesztéseknek köszönhető, hogy a magyar gazdaság tavaly 6,5-6,8 százalék között növekedhetett és az idén is 5 százalék feletti bővülés várható – jegyezte meg.

A kormány folytatja a nagyvállalati programot, amelyen belül jelenleg a technológiaváltásra és a kapacitásbővítésre fekteti a hangsúlyt

– húzta alá.

Varga Mihály elmondta, hogy a gazdaság szereplőit nemcsak támogatási programokkal, hanem az üzleti környezet javításával is lehet segíteni. Ennek egyik módja például az úthálózat és az energiarendszerek fejlesztése, másik területe a pedig a jogszabálymódosításokon keresztül az adó- és járulékrendszer átalakítása. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának lényege a munkát és a jövedelmeket terhelő adók csökkentése; a munkáltatói adó például 2016 óta a felére csökkent.

– Készülünk ennek folytatására – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A járvány kifeszítette a pénzügyi helyzetet, 

ami miatt konszolidációs intézkedésekre is szükség van – mondta, jelezve: a kormány az év végén már tett lépéseket ebbe az irányba egyes beruházások elhalasztásával, ami alacsonyabb deficitet és államadósságot tesz lehetővé.

Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás célja a kapacitások bővítések volt évi 4000 tonnával a korábbi 7500-8000 tonnával szemben. Az új, modern üzem építése 2020 végén indult el és tavaly ősszel zárult le – tájékoztatott.

A vállalat 30 éve van jelen a panírozott termékek piacán, folyamatosan nagy hangsúlyt fektet az innovációra, 10 országba, többek közt az Egyesült Királyságba is, exportál – ismertette.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter (jobbra) és Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója Budapesten, a Pénzügyminisztériumban 2022. február 1-jén / MTI / Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában