Svájci kapcsolatok

2022.09.24. 10:00

Nagy jelentőségű beruházásra készül néhány alpesi cég Magyarországon

A svájci vállalatok folyamatosan bővítik üzleti tevékenységüket Magyarországon, és néhány nagyon jelentős projekt is előkészítés alatt áll – nyilatkozta a Világgazdaságnak Svájc budapesti nagykövete.

Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Az 1990-es évek óta Svájc Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerévé vált. Az ottani cégek több mint 4,5 milliárd eurónyi magánbefektetésével az alpesi állam 2020-ban az ötödik számú befektető országgá vált hazánkban.

 

A kereskedelem is igen élénknek mondható a két állam között: az értéke a Svájci Szövetségi Vámhivatal adatai szerint tavaly mintegy 2,7 milliárd svájci frankot ér el 

 

– sorolta a svájci–magyar gazdasági kapcsolatok mutatóit az ország budapesti nagykövete egy fővárosi környezetvédelmi esemény után a VG-nek adott nyilatkozatában.

 

Jean-Francois Paroz továbbá kifejtette, hogy Svájc és Magyarország hamarosan elindítja a második kétoldalú együttműködési programot az európai kohézióhoz való svájci hozzájárulás keretében. 

Ez jó néhány együttműködési lehetőséget kínál majd, és reméljük, hogy hosszú távú partnerségek alakulnak ki a projektrésztvevők között 

– mondta a diplomata. 

Kiemelte, hogy a svájci vállalatok a kutatás területén különösen erős hálózatokat építenek ki. Példaként említette, hogy az ottani gyógyszeripari cégek és a magyarországi egyetemek közötti kooperáció egyre szélesebb: a biotechnológiában a világ élvonalába tartozó Roche, valamint a Novartis egészségügyi óriásvállalat az idén a Semmelweis Egyetem stratégiai partnere lett. 

A svájci vállalatok közül 885 van jelen Magyarországon, ahol körülbelül 32 ezer embernek adnak munkát. 

A legnagyobb befektető közülük a Nestlé, amely három gyárat is működtet hazánkban

és mintegy 2500 dolgozót foglalkoztat. 

Az általam említett svájci gyógyszeripari cégek szintén jó néhány munkahelyet kínálnak, különösen a szolgáltató központokban 

– jegyezte meg a nagykövet, aki arról is beszélt, hogy a svájci vállalatok folyamatos beruházásokat hajtanak végre, bővítik üzleti tevékenységüket Magyarországon. 

Jean-Francois Paroz hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság nagyon fontos téma a svájci vállalatok számára. A családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknak is egyértelmű zöldcélkitűzéseik vannak, Magyarországon is folyamatosan dolgoznak a károsanyag-kibocsátásuk és a karbonlábnyomuk csökkentésén.

További részletekért kattintson ide.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában