Foglalkoztatás

2022.11.29. 09:54

Állja a sarat a magyar gazdaság, alacsony szinten az álláskeresők száma

Az elhibázott brüsszeli szankciók ellensúlyozásaképp kidolgozott, 11 lépésből álló intézkedéscsomag eddig sikerrel védte meg a munkahelyeket.

MTI

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi gyorsjelentése szerint 2022 novemberében 233 609 álláskeresőt tartottak nyilván, amely a valaha mért negyedik legalacsonyabb mérték

– hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A tájékoztatás szerint ennél kedvezőbb szintet kizárólag idén júniusban, júliusban és augusztusban lehetett látni.

Az álláskeresők számának alakulása 2022 első tizenegy hónapjában – a szankciók sújtotta gazdasági helyzet ellenére is – kiemelkedően kedvező, havonta átlagosan 239 ezer volt. Az eddigi legkedvezőbb éves átlag a 2019-ben látott 250 ezer fő volt. Megdöbbentő, de 2010 elején, a szocialista kormányzás időszakában az álláskeresők száma meghaladta a 650 ezret.

A kormány 2010 óta a munkaalapú gazdaság kiépítésén és a teljes foglalkoztatás elérésén dolgozik. Ezt a célt a kormány a válsághelyzetekben sem adja és adta fel, folyamatosak a vállalkozások megerősítését és a munkahelyek megtartását célzó támogatások.

A kormány többek közt kiterjesztette a kamatstopot a kkv-kra és rendkívül kedvezményes hitelt biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül. Mindemellett az augusztus közepétől elérhető Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program már 11 ezer nehéz foglalkoztatási helyzettel rendelkezőnek segített elhelyezkednie. Esetükben a támogatás mértéke eléri a 8,4 milliárd forintot – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!