A valóság megcáfolta őket

2023.01.11. 13:08

Ismét tévedtek a baloldali gazdasági szakértők

A kormánykritikus közgazdászok 2010 óta minden évben eltemették a magyar gazdaságot – 2022-ben többször is. A Világgazdaság összegyűjtötte azokat a borús baloldali előrejelzéseket, amelyek tavaly sem következtek be.

Bokros Lajos az államcsőd veszélyét is felvetette

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

„A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve” – jelentette ki Orbán Viktor a 2022 végén tartott kormányinfón, ám a miniszterelnök szerint hazánk a nehézségek ellenére is rendkívüli teljesítményt nyújtott. Ezzel összefüggésben érdemes visszatekinteni arra, milyen borús következményeket jósoltak egyes közgazdászok. A felsorolásban akad olyan nyilatkozat is, amely a teljes összeomlás rémképével riogatott – mutat rá a Világgazdaság.

„Zsugorodás mindenhol, minden szektorban, sehol egy ellensúly. A gyengülő forint pedig még rátesz egy lapáttal az inflációs nyomásra. Ez a tökéletes vihar: gazdasági összeomlás félelmetesen magas inflációval” – írta augusztus 29-i blogbejegyzésében Zsiday Viktor befektetési szakember. Mindezt annak kapcsán fogalmazta meg, hogy augusztusban az európai gázárak megduplázódtak, míg a nyár folyamán összességében megnégyszereződtek.

Megjegyezte azt is, hogy „ha a gázárak itt maradnak, akkor szinte biztos, hogy további lakossági energiaár-emelések lesznek”.

Csaba László sem finomkodott a HVG-nek adott július 20-i interjúban. A közgazdász azt mondta, hogy „az őszi-téli számlák kézhezvétele sokkterápiával fog fölérni”. Szerinte „a hatás pusztító lesz, különösen a középrétegre, akik a kutatások szerint nagy arányban szavaztak a Fideszre.”

A nyilatkozatok óta eltelt idő nem igazolta egyik jóslatot sem, a gazdaság nem omlott össze, ahogy a rezsiszámlák sem okoztak „pusztítást”. Ma már ismertek a hivatalos adatok is. Az MVM Next december 30-án közölte: csak kevesen lépték túl a lakossági fogyasztók közül a rezsicsökkentett keretet.

Az augusztustól november végéig kibocsátott áramszámlák 66 százaléka és a gázszámlák 78 százaléka nem tartalmazott lakossági piaci áron elszámolt energiát.

Azokat sem rendítette meg a piaci ár fizetése, akik kicsúsztak a kedvezményes sávból. Az a mindössze 4,5 százaléknyi áramfogyasztó, akiknél a legkisebb túllépés jelentkezett, csak 1–5 százalékban használt a rezsicsökkentett sáv feletti mennyiséget.

Bokros Lajos közgazdász is messze ment a nyilatkozatával. Augusztus 10-én az ATV műsorában a 2008-as állapotokhoz hasonlította a jelenlegi helyzetet.

A riporter kérdésére azt mondta, hogy „természetesen ma is fenyeget az államcsőd, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat”. Ezzel nagy port vert fel, sorra idézte a sajtó a mondatait. A valóság azonban egyáltalán nem igazolta az erős állításokat, Magyarország pénzügyi finanszírozása nem került veszélybe, ehhez pedig uniós forrásokra sem volt szükség. Az állampapírokra jelentős a kereslet, a 2022-es költségvetési hiánycélt sikerült elérni, míg az államadósság a vártnál jobban csökkent.

Róna Péter  közgazdász és Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke is beállt a sorba, mindketten erős állításokat fogalmaztak meg, amelyeket viszont nem igazolt a valóság. 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában