Mahop plusz

2023.03.26. 15:20

Komoly támogatási lehetőségekhez juthatnak a hazai halgazdaságok

Az új fejlesztési ciklusban mintegy húszmilliárd forint biztosítja az ágazat megújulását és versenyképességének növelését.

Halászok a szákot emelik ki daruval a Szabolcsi Halászati Kft. tiszavasvári tóegységén 2020. április 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Nagy István agrárminiszter még tavaly decemberben jelentette be, hogy a Magyar halgazdálkodási operatív program plusz (Mahop plusz) elfogadása jelenti a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját a következő években – írja a Magyar Nemzet.

Az Agrárminisztériumban már zajlik a pályázatok előkészítése, az első felhívások várhatóan a jövő év elején jelenhetnek majd meg. Papp Zsolt György, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, az irányító hatóság vezetője ezzel kapcsolatban a Halászati Lapoknak elmondta: a cél, hogy minél előbb elkészüljön a pályázati ismertető, ami egyfajta „étlapot” jelent az ágazati szereplőknek. – Szeretnénk elérni, hogy mindenki arra pályázzon, amire leginkább szüksége van, és ne arra, amire a pályázatot kiírjuk – mutatott rá az irányító hatóság vezetője.

A pályázatokkal kapcsolatban folyamatos az egyeztetés a tárca és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) között.

Timmel Ede, a Mahal ügyvezető igazgatója szerint bár a hazai haltermelők saját tőke szempontjából nem állnak túl jól, ugyanakkor az ágazat olyannyira ki van éhezve a támogatásokra, hogy így is jelentős lesz az érdeklődés a pályázatok iránt.

Az új program előkészítése mellett párhuzamosan zajlik az előző támogatási ciklus lezárása is.

Papp Zsolt György szerint mintegy hárommilliárd forintra pályázhatnak így a következő hónapokban a gazdálkodók, amit az év végéig ki is fizetnek a nyerteseknek. Az eddigi egyeztetések alapján Timmel Ede szerint a legnagyobb eséllyel a beruházást és infrastruktúra-fejlesztést támogató pályázatok, valamint a feldolgozást célzó felhívások nyílhatnak meg. A program lezárására az év végéig van lehetősége hazánknak, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló forrásokat decemberig fel kell használni.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában