Turizmus

2023.07.29. 08:00

Balatoni nyár: eddig több mint 700 ezer vendég pihent a magyar tengernél

A Balatonnál a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég volt, nekik köszönhetően június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. A júliusi forgalom már most több mint 3 százalékkal a „bezzegév” felett alakult. Jó főszezoni hajrát ígér a foglalások alakulása is, a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

MW

Fürdőzők a Balatonban Fonyódnál, a bélatelepi strandon 2022. július 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A közlemény szerint a júliusi kánikula napjaiban tömegek kerestek enyhülést a vízpartokon, ami kedvezett a Balaton forgalmának is. „Az idei nyáron is joggal mondhatjuk, hogy a Balaton a magyarok tengerpartja, hiszen a térségben a forgalom döntő többségét, 73 százalékát honfitársaink adták.” Az országos trendeknek megfelelően nőtt a külföldi vendégéjszakák száma is. A Balaton külföldi vendégforgalma például 14 százalékkal múlta felül eddig a tavalyit.

Július közepéig a balatoni szálláshelyi bevételek csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot. Ennek 11 százalékát Szép Kártyával fizették.

A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.

Látványos volt a Balaton térségében az egynapos látogatók számának növekedése is. Számuk július közepéig minden vármegyéből bővülést mutatott a mobilcella adatok alapján, és 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest.

A meleg felforrósította a foglalási kedvet is: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban július hátralévő napjaira és augusztusra már mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás érkezett eddig a Balaton térség szálláshelyeire, 70 százaléka magyaroktól. A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig – olvasható az MTÜ közleményében.

Megfelelőek a balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból

A balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint javában tart a Nébih által koordinált nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, amelynek célterületei között a Balaton környéki vendéglátóhelyek is megtalálhatók. A vizsgálatok fókuszába – az éttermek ellenőrzésére jellemzően – a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomonkövethetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került.

Kiemelték, hogy

az ellenőrzések összességében pozitív képek mutattak, kisebb hiányosságok azonban akadtak.

Példaként említették, hogy több helyen a szakosított tárolást nem az előírásoknak megfelelőn oldották meg, előfordult továbbá, hogy a padló, a fal és a mennyezet, valamint a berendezési tárgyak, eszközök állapota volt kifogásolható. Visszatérő hibaként jelezték, hogy nem minden dolgozó rendelkezett érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással, anélkül viszont nem végezhető vendéglátó tevékenység.

A szabálysértések között említették, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket tároltak az egységekben. A legkirívóbb esetben 2019-ben lejárt fűszert, valamint több, 2021-ben, illetve 2022-ben lejárt alapanyagot is találtak az ellenőrök. A jogsértő termékek összmennyisége megközelítette a 2000 kilogrammot. A hatóság ezeket kivonta a forgalomból, valamint megtiltotta az ismételt forgalomba hozatalt és a felhasználást.

Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van. A balatoni vendéglátóhelyek a mostani összehangolt, kiemelt szezonális ellenőrzéseket követően is számíthatnak további ellenőrzésekre

– olvasható a Nébih közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában