Saját lábra állni

2018.07.19. 06:42

A diákok harmada tartja el magát

A gazdaságtudományi hallgatók jobb helyzetben vannak más területen tanuló társaikhoz képest.

Student working using digital tablet in class

A felsőoktatásban tanulók fele a családtól kapja bevételének nagyobb részét, körülbelül harmaduk döntően saját keresetére támaszkodik – olvasható a Világgazdaság című napilap csütörtöki számában.

A lap az Oktatási Hivatal Felsőoktatási elemzési jelentése alapján azt írta, hogy

a szüleikkel élő diákoknak 85 ezer, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadásuk van havonta.

A gazdaságtudományi hallgatók 31 százaléka megélhetési költségeinek fedezése érdekében dolgozik a tanulás mellett, a többi területen tanuló diák esetében a dolgozni kényszerülők aránya tíz százalékkal magasabb.

A cikk szerint

a saját kereset a gazdasági képzésben részt vevő tanulókra, a családi jövedelemtől való függés pedig a felsőoktatás többi képzésében részt vevő hallgatóra jellemzőbb.

A felmérés rámutat arra is, hogy a gazdaságtudományi hallgatók jobb anyagi körülmények közül érkeznek és jobbak a kilátásaik is: első nettó keresetük átlagosan 248 ezer forint, miközben a többi diplomás átlagban 226 ezer forintot kap.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: AFP / Gareth Brown / Cultura Creative

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában